Dr. Máthé Réka Zsuzsánna PhD
|
Máthé Réka Zsuzsánna előbb kommunikációt, valamint német nyelvet és irodalmat tanult, később okleveles közgazdász végzettséget szerzett közintézmények menedzsmentje szakirányon a Michigan State University és a Babes-Bolyai Tudományegyetem közösen működtetett mesterképzésén. Tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolájában folytatta, a képzés keretein belül ösztöndíjjal tanult a Prágai Károly Egyetemen. Doktori tanulmányaival egyidőben ösztöndíjasként tanult a College of Europe mesterképzésén, ahol európai politikatudomány és közigazgatás szakon végzett. Felsőfokú tanulmányait román, német, angol és francia nyelveken végezte. Tudományos tevékenysége során országos kutatói pályázatot nyert 2014-ben, amelynek szakmai felügyelője a Magyar Tudományos Akadémia volt, valamint 2017-ben az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjpályázatán nyert doktorjelölt kategóriában. Számos nemzetközi konferencián adott elő és több hazai és nemzetközileg is jegyzett folyóiratban megjelent publikációja van. Oktatott a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Kutatóként dolgozott az NKE Amerika Tanulmányok Kutatóintézetben, munkáját 2020-tól a az Európa Stratégia Kutatóintézetben (EUSTRAT) folytatja. Itt elsősorban a gazdasági és pénzügyi, valamint kohéziós politikákkal foglalkozik, de a szakterületei közé tartozik a szociális politikák, a nyilvános diplomácia, az európai és amerikai identitás, a társadalmi mozgalmak, valamint a társadalmi tőke is. |
EUSTRAT publikációk:
A spanyol elnökség folytatja az EU újraiparosítását
Most már hivatalos: többpólusú világban élünk
Továbbra sincsen egyetértés a legújabb szankciós csomag kapcsán
A BRICS-országok és partnereik új valutát vezetnének be
A G7-ek csúcs fő témája Kína és Oroszország külpolitikája volt
A G7 országok fellépnének a kínai befolyás ellen
Az Európai Központi Bank stratégiája húzóerő lehet?
Az Európia Központi Bank a széttöredezettséggel számol
Kinek fizessenek a legkevésbé tehetősek?
Oroszország megállítása vagy lelassítása a cél?
Ismerkedjünk a matekkal: nem játék a liberális demokráciáknak
Egy éve háborúban: jóban-rosszban a szankciókkal
A föderalizmus kőkemény kérdése: mi legyen a gyémántokkal?
Aggódjunk-e a magas államadóssági ráták miatt?
A svéd elnökség gazdasági prioritásai
Alakul a közös uniós energiapiac
Miből fizetjük majd ki a villanyszámlát?
Az autarkia előnyei és hátrányai: avagy mi lesz most Oroszországgal?
Egyetértünk, csak nem tudni hogyan valósítsuk meg
Pontosították a REPowerEU javaslatot
Közös adósság, rugalmasabb pénzügyi szabályok
Nagyot nyitott az Európai Unió kelet felé
Uniós törésvonalak és globális tér
Világgazdaság, ahogyan eddig ismertük és a bizonytalan jövő
Megújult erővel a korábbi és az újabb kihívások ellen
Mire számítsunk az orosz szankciók után?
Középmezőnyben az európai minimálbér-ranglistán
Gloire, avagy a francia uniós elnökség és közös gazdasági ügyeink
És még miért fontos nekünk a klímavédelem?
Mennyibe kerül a téli fűtés és ki fizeti ki a számlát?
Meg tudjuk csinálni! Vagy mégsem?
Tágul az olló az Európai Unióban
Miért éri meg jó lenni és jót tenni?
Régi vita, új téma: az európai minimálbér
Készüljünk a viharra, de bízzunk a szép időben?
Mi a közös a franciaországi tejben és a horvát paradicsomban?
Főszerepre tör a digitális gazdaság
Okos lesz-e az uniós elszálló adósság?
Kína nagyon nyert az átfogó beruházási megállapodással
Az Európai Unió 2020-ban VII. - Gazdaság és pénzügy
Aki időt nyer, életet nyer: egyelőre nem alkalmaznák a jogállamisági mechanizmust
Csöbörből vödörbe: krízisből válságba?
Szegény Európa egyre szegényebb
Megállapodtak a jogállami mechanizmus részleteiről
Az Európai Parlament erejének változása
Élesedik a többéves költségvetési tervezetről folytatott vita
The Logical and Practical Challenges of the EU Mechanism on Democracy
A személyek szabad áramlása – zavaros vizek és magas hullámok
Felértékelődött a régiók szerepe
Mire lesz több és mire kevesebb pénz?
Nemzeti vagy európai lesz az eurócsoport elnökválasztása?
A mozaik társadalmak kihívásai
Európa színei és társadalmi békéje
Támogatás vagy kölcsön legyen?
Tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász leszel?
A német nemzeti érdekek összeütközése a lopakodó föderalizmussal
Ki szedi le és ki viszi haza? Avagy Európa élelmiszeripari ellátási lánca
Stability and Growth Pact obligations suspended
Felfüggesztik a Stabilitási és Növekedési Paktum szabályait
Egyelőre nincsen megállapodás a 2021-27-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésről
Helyi és regionális érdekek pénzügyi támogatása
Publikációk:
Máthé Réka Zuszánna: Az új koronavírus-járvány hatása az Európai Unió gazdaságára. In: Koltay András – Török Bernát (szerk.): Járvány sújtotta társadalom – A koronavírus a társadalomtudományok szemüvegén keresztül. Ludovika Egyetemi Kiadó, 2021, ISBN: 9789635314775
Linking Trust and Civil Society
Péter Takács, A rózsa neve: Magyar Köztársaság – Az államok nevéről és a magyar állam átnevezéséről (book review)
Határtalan oktatás szórványban? Esettanulmány a szilágysomlyói szakközépiskoláról
Magyarország online kormányzati kommunikációja. Kormányzati honlap tartalmi elemzése
Civil-Society Organizations’ Capacity Building in the Local Governmental Sector: Is It Working? (co-author: György Hajnal)
Társadalmi mozgalmak a visegrádi országokban: konfliktus vagy együttműködés?: Empirikus elemzés