„Geopolitikai Bizottság” – így definiálta a Bizottság akkor még csak feladatára készülő leendő elnökjelöltje, Ursula von der Leyen a hivatalba lépő új testületet. Egyértelmű válasz akart ez lenni az előző elnök, Jean-Claude Juncker „Politikai Bizottság” megnevezésére. A Bizottság 2014-19 közötti elnöke ugyanis úgy gondolta, hogy az általa vezetett testület olyan súlyos helyzetet örökölt, amin csak úgy lehet úrrá az Európai Unió, ha a Bizottság erős politikai felhatalmazását – Jean-Claude Juncker úgynevezett csúcsjelöltként mérettette meg magát a 2014-es európai parlamenti választásokon, így lett a Bizottság elnöke – ugyancsak erős politikai vezetőszereppel igazolja vissza.
Erre a sokak által ellenszenvvel fogadott koncepcióra válaszolt von der Leyen a „Geopolitikai Bizottság” elképzeléssel. A feladat a Bizottság leendő elnöke szerint kettős volt: egyrészt enyhíteni az Unión belül részben a gazdasági, részben pedig a migrációs válság következtében kiéleződött területi ellentéteket, másrészt pedig hatékonyt választ adni az Európai Unió előtt álló legfontosabb külső kihívásoknak, úgy mint a bővítés kérdése, Afrika problémája és az Unió külső versenyképességének kérdése.
Az első száz nap hozott jelentős eredményeket. Különösen a nem sokkal a Bizottság hivatalba lépése óta elfogadott Európai Zöld Megállapodás vagy az idén februárban elfogadott, a mesterséges intelligenciáról szóló fehér könyv érdemel említést. Ezek a dokumentumok kétségtelenül nagy jelentőséget adnak már a Bizottság első száz napjának is.
Furcsa módon azonban éppen ott szembesül a legnagyobb kihívásokkal az új Bizottság, ahol az identitását megtalálta: a geopolitikai kihívásoknál. Ezen a területen indult a legnehezebben az új Bizottság munkája. A Szolejmáni-gyilkosságot, majd az ukrán utasszállító gépet követő kommunikációs és politikai bénultság hamar megszülte az első csalódott kommentárokat. A pesszimizmust csak fokozta az a francia magatartás, ami meghiúsította, hogy Albániával és Észak-Macedóniával megkezdődhessenek a bővítési tárgyalások. Ugyanakkor itt, a bővítési politikában kétségtelen sikerként említhető az új bővítési stratégia, amely lehetővé tette Albánia és Észak-Macedónia esetében a francia blokád feloldását.
Az Európai Bizottság látványosan nem tudta kezelni a szíriai válságot sem. Mindez nem új dolog, hiszen külpolitikai területen az Európai Unió – ahogyan fogalmazni szoktak – hagyományosan „törpe”. A sokszor egymással ellentétben álló tagállami érdekek éppen a legérzékenyebb területeken teszi cselekvésképtelenné az Uniót. Mindazonáltal az új Bizottság sem tudott javulást elérni ezen a területen.
Noha fontos látványos gesztusokat tett az Afrika-politika területén – von der Leyen decemberi látogatása, majd a Bizottság hivatalos látogatása az Afrikai Uniónál -, a lépések a diplomáciai protokollon túl itt sem hordozták eddig magukban az áttörés ígéretét. Ezen a területen azonban az előző Bizottság kezdeményezéseire is támaszkodhatnak a biztosok. A létrehozott Afrika-alap jó kezdetet nyújthat a kapcsolatok magasabb szintre emelésében.
Ugyancsak aggályokat ébreszt a Bizottság koronavírus járvánnyal kapcsolatos eddigi viszonylagos passzivitása. Miközben az egészségügyi politika döntően tagállami hatáskör, az európai helyzet egyes országok esetében már elérte azt a szintet, amikor összeurópai veszélyeztetettségről vagy éppen egészségügyi válsághelyzetről lehet beszélni. Ugyanakkor a Bizottság egyelőre nem lép fel kezdeményezően ezen a területen.
Talán a migrációs válság legújabb fejezete jelenti ugyanakkor a legnagyobb geopolitikai kihívást az új Bizottság számára. A törökországi helyzet kezeléséhez most igazi politikai határozottságra és bátorságra van szükség a Bizottság részéről. Az április második felére ígért új migrációs politika sokat segíthet a helyzet hosszú távú kezelésén. Most azonban az azonnali geopolitikai kihívásnak kell megfelelni.
12-03-2020-Dr. Navracsics Tibor