Visszatérés a frontvonalhoz- lemondott az Európai Kutatási Tanács elnöke

Mauro Ferrari, aki 2020. január elsejétől látta el teendőit az Európai Kutatási Tanács (ERC) elnökeként, április 7-én benyújtotta lemondását az Európai Bizottság elnökének, csalódva az uniós intézmények működésében. Az ERC elnökének hirtelen lemondása heves vitát váltott ki annak indítékai kapcsán. Hivatala elhagyásának okairól Ferrari a Financial Times-ban közzétett közleményében tájékoztatta a világot. A professzornak csalódást okozott az Unió koronavírus pandémiára adott reakciója; „Attól tartok, hogy eleget láttam az Európai Unió tudomány irányításából és politikai műveleteiből.”- nyilatkozta Ferrari, miközben a vírus elleni küzdelemben az egészségügyi politika koordinációjának teljes hiányára, valamint az összehangolt pénzügyi támogatási kezdeményezések akadályoztatására hivatkozott.

Az Európai Kutatási Tanács 2019-ben több, mint 2 milliárd eurót osztott szét uniós költségvetésből kutatások lefolytatására. Az ERC főként az alapkutatásokra, nem az alkalmazott kutatásokra összpontosít. A koronavírus kitörésekor a Tanács elnöke előterjesztett egy javaslatot, amelyben kiemelt támogatásokat fordítana a koronavírus ellen küzdő tudósok kutatásainak finanszírozására. Ferrari csalódottsága nem alaptalan, a járvány kitörésekor ugyanis az általa szorgalmazott kezdeményezést az ERC döntéshozó testülete egyhangúlag leszavazta azzal az indokolással, hogy a Tanács az alulról felfelé építkező (bottom-up) projekteket támogatja, így nem határozhatja meg a kutatási fókuszterületeket, a társadalomra gyakorolt ​​jótékony hatást nem veheti figyelembe a projekt finanszírozási kritériumaként. Ferrari elmondta, igaz, hogy az Európai Bizottságnak vannak „felülről lefelé” (top-down) célzott kutatásfinanszírozási programjai amelyek közül többet részben a járvány ellen irányítottak, viszont véleménye szerint a Bizottság programjai nagymértékben koordinálatlanok és így nem is vezethetnek igazi tudományos áttöréshez. A ERC célja a tudományos elit ösztönzése, azonban Ferrari úgy véli, ilyen vészterhes időkben a legjobbaknak is fegyvert kell ragadniuk és a frontvonalon kell harcolniuk az ellenséggel. Az ERC elnöke lemondási közleményében megemlítette, hogy az Európai Bizottság elnökének felkérésére dolgozta ki tervezetét a pandémia kezelésére, az előkészítési munkálatok alatt szorosan együtt dolgozott von der Leyennel, ami erős belső politikai vihart kavart az uniós intézményekben.

Christian Ehler, az Európai Parlament kutatási és ipari bizottságát koordináló német EP képviselő Ferrari lépését egy rendkívül káros színjátéknak véli a Kutatási Tanács hitelének szempontjából. A képviselő elmondta, hogy Ferrari, hivatalának első hónapjaiban jelentős időt töltött az Egyesült Államokban, amit „széles körben ellentmondásosnak tekinttettek a munkaköri leírásával”, és azzal vádolta Ferrarit, hogy „soha nem ismerkedett meg az általa vezetett intézmény független természetével”. Ez a kijelentés utalhat Ferrari azon megállapítására is, hogy a Bizottság elnökével folytatott közös munkája nagy vihart kavart az uniós intézmények belső köreiben.

Johannes Bahrke bizottsági szóvivő azt nyilatkozta, hogy az Európai Bizottság a lehető leghamarabb új vezetőt nevez ki a tanács élére, ugyanis nem kerülhet veszélybe az a több mint 50 kutatási kezdeményezés, amely jelentősen hozzájárulhat a világjárványra kezeléséhez.

2020-04-08 – Pató Viktória Lilla

A bejegyzés letölthető PDF formátumban.