Tovább tart a patthelyzet

Nem született megegyezés az eurócsoport pénzügyminiszterei között a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek kezeléséről. Csütörtökön újabb kísérletet tesznek a döntéshozók, de ha marad a patthelyzet, mindenkinek önállóan kell gondoskodnia a hiányzó források biztosításáról. Ez el is döntheti a sokak által támogatott koronakötvény sorsát.

Noha elemzők és politikusok egyaránt a kedd délután kezdődött – és végül szerda hajnalig tartó – eurócsoport miniszteri üléstől várták, hogy végre megoldást hoz a napok óta húzódó vitában Spanyolország és Olaszország költségvetési gondjainak kezelése ügyében, a résztvevők érdemi megállapodás nélkül álltak fel a tárgyalóasztaltól. A mostani elképzelések szerint csütörtökön újabb kísérletet tesznek a megegyezésre, ám az álláspontok még mindig meglehetősen távol állnak egymástól.

A miniszteri tárgyalásnak három pontban történő megegyezés volt a tárgya. Az első az Európai Bizottság által kezdeményezett száz milliárd euró nagyságrendű átmeneti munkanélküli biztosítási terv (SURE), amelynek keretében a tagállamok közfoglalkoztatás keretében juttathatnak munkát a munkaerőpiacról kiesetteknek. A második az Európai Befektetési Bank kétszáz milliárd eurós alapja, amely kedvezményes hitelhez juttatná a nehéz helyzetbe került kis- és középvállalkozásokat. A harmadik pedig a legérzékenyebb kérdés, az az elsősorban német javaslatra épülő kezdeményezés, amely az Európai Stabilitási Mechanizmus keretében, bizonyos feltételek mellett adna segítséget a bajba jutott gazdaságoknak.

A tárgyaló felek a harmadik pontban nem tudtak megegyezni. Ahogyan a koronakötvény-vita ismerői már sejthették, Olaszország és Spanyolország ellenezte azt, hogy a pénzügyi segítséget feltételek teljesítéséhez kössék. Vele szemben Ausztria és Hollandia sorakozott fel a hitelek feltételekhez kötése tekintetében. Hasonlóképpen nem közeledtek az álláspontok a koronakötvény kibocsátásának ügyében sem. Az inkább hagyományos megoldásokhoz vonzódó Németország és a koronakötvénnyel szimpatizáló Franciaország együttesen kísérelték meg – eredménytelenül a közvetítést az egymással szemben álló felek között.

Ha nem közelednek az álláspontok csütörtökön sem, akkor az idő múlásával előbb-utóbb mindegyik országnak saját magának kell megtalálnia a megoldást a finanszírozási problémáira. Ez pedig azt is jelenti, hogy a sokat emlegetett uniós megoldás ezúttal sem születik meg.

2020-04-09 – Dr. Navracsics Tibor

A bejegyzés letölthető PDF formátumban.