A román kormánynak be kell tartania az ország törvényeit még a pandémia idején is- az ortodox húsvét

Az elmúlt időszakban a parlamenti pártok egy része hevesen bírálta a kormányfőt és a román kormányt, mert nem konzultált a parlamenttel azokkal az intézkedésekkel kapcsolatban, amelyeket a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott. Azért is kritizálták, mert az ortodox húsvétra könnyíteni akart a kijárási tilalom szabályain.

Az elnöki rendelet nyomán, a román parlament csütörtökön elfogadta a szükségállapot 30 nappal való meghosszabbítását, azonban az elnöki rendeletben foglaltakhoz képest, újabb cikkelyekkel egészítette ki a jogszabályt. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is javaslatot tett azoknak a cikkelyeknek a törlésére, amelyek kötelezettségeket rónak a kormányra, a plénum azonban elutasította ezt az indítványt.

A határozat értelmében a kormánynak hetente kell ismertetnie a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban hozott intézkedéseit. Az elnöki rendelet jóváhagyásáról szóló határozatba belefoglalták, hogy a szükségállapot ideje alatt az állampolgári jogokat és szabadságokat korlátozó intézkedéseket kizárólag „törvényerejű jogszabályokkal" rendeljék el – tehát nem katonai rendeletekkel –, és ezek csak a koronavírus-járvány terjedésének fékezésére szolgálhatnak.

A kiegészítéseknek voltaképp politikai üzenete van, elsősorban figyelmeztetés a kormánynak, hogy ne önkényesen járjon el, ahogyan az Emberi  Jogok Európai Egyezményének felfüggesztésekor tette. Egy másik előírás szerint a kormánynak hétnaponta – vagy ahányszor szükséges– be kell mutatnia a parlamentnek egy jelentést a koronavírus-járvány terjedését fékezni hivatott, már elfogadott vagy tervezett intézkedésekről, illetve az ezeket szükségessé tevő okokról.  Ugyanakkor a szükségállapot lejárta utáni 30 napon belül a kormánynak teljeskörű jelentéssel kell a parlament elé állnia az ebben az időszakban hozott valamennyi társadalmi és gazdasági intézkedésről.

Sokakban felmerül az is, hogy ebben az időszakban nem megfelelően költik el a közpénzeket, mivel a pénzügyi hatóságok nem tudják ellenőrizni a közbeszerzéseket. Emiatt, a határozat szerint a szükségállapot feloldását követő 60 napon belül a számvevőszéknek meg kell vizsgálnia, hogy miként kezelték a közpénzeket az adott időszakban, és a parlament elé kell terjesztenie a vizsgálat következtetéseit tartalmazó jelentést. 

Ugyanakkor a honatyák a csütörtöki plénumon kritizálták a belügyminisztert az ortodox egyházzal két nappal korábban aláírt egyezségért, amely szerint a hétvégén az ortodox hívőkre nem vonatkozik a kijárási korlátozás, szabadon látogathatták volna a templomot, sőt, megfogalmazásuk szerint a rendőrség vitte volna nekik a “fényt”. Románia lakosságának 88%-a ortodoxnak vallja magát, és ha több millió ember szombat éjjel találkozott volna a templomban, az biztos hogy a fertőzések, de a halálesetek számának ugrásszerű növekedéséhez vezetett volna. Ezzel a gesztussal a belügyminiszter nemcsak az államelnök által bejelentett szükségállapot-meghosszabbítást hagyta figyelmen kívül, de a saját kormányának rendeleteit is. Nem beszélve arról, hogy ez a döntés diszkriminatív a katolikus és protestáns vallásúak szempontjából, akik a múlt héten otthonaikban ünnepeltek. Az intézkedés politikai botrányba fulladt. Miután az RMDSZ is kérte az egyezség azonnali megszüntetését és a belügyminiszter lemondását, az államfő kénytelen volt egyeztetéseket folytatni, aminek következtében az ortodox hívek is otthonaikban ünneplik a húsvétot.

2020-04-17 – Hegedüs Csilla

A bejegyzés letölthető PDF formátumban.