Veszélyes paradigmaváltás a román-magyar viszonyban Romániában

Paradigmaváltásnak vagyunk tanúi Romániában a román többség és a magyar kisebbség viszonyát illetően. Száz évvel Trianon után, 30 évvel Marosvásárhely fekete márciusa után, a román államfő három, nagyon súlyos dolgot állít:

  1. A magyarok el akarják venni Erdélyt
  2. A magyar nyelv az ellenség nyelve
  3. A magyar közösség az ellenség, a román nép, a román nemzeti szuverenitás ellensége

A román elnök áprilisi beszédében az erdélyi magyar kisebbséget, a Szociáldemokrata Pártot és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt azzal vádolta, hogy kitervelte Erdély Magyarországnak való átadását.

A rendszerváltás óta, az elmúlt 30 esztendőben sok mindent megélt a romániai magyar közösség. 1990-ben, az év első két hónapjának óvatos reménykedése után, jött a feketeleves: az emberéleteket követelő interetnikai konfliktus Marosvásárhelyen, amelynek azóta sem ismerik a kirobbantóit, azóta sincsenek felelősök.

Innen kellett a romániai magyar közösségnek felállnia. Az erdélyi magyar közösséget a román parlamentben képviselő RMDSZ az építkezés, a remény politikáját választotta: alkotmányos, parlamenti  módszerekkel kivívni az erdélyi magyar közösség jogait az anyanyelvhasználattól az oktatásig, a kulturális önazonosság megtartásától a szülőföldön való gyarapodásig. A kilencvenes évek elejétől ez a cél, ehhez anyanyelvű oktatásra (bölcsődétől posztraduális szintig), magyar médiára, az anyanyelvhasználat minél nagyobb kiszélesítésére, politikai és közképviseletre van szükség.  

A NATO-csatlakozásig, illetve az EU tagság megszerzéséig a román politikum látszólag partnere is volt az erdélyi magyar érdekképviseletnek a kisebbségi jogok szavatolásának elindításában: minden nemzetközi chartát aláírtak, mindent megígértek, csak legyenek NATO és EU tagok.

Néhány lényeges lépés ebben a folyamatban: a magyar tanintézmények újraalakulása után,  2001-ben elfogadták a parlamentben a közigazgatási törvény módosítását, amely kötelezővé teszi a húszszázalékos településeken a kisebbségi nyelv használatát is, ezt a jogot 2003-ban az alkotmányban is rögzítették, sőt, a törvény által meghatározott kisebbségi százaléknál a dekoncentrált állami intézményekben és az igazságszolgáltatásban is kötelező lett az anyanyelvhasználat.

Ugyanakkor 1996-2000 között elkezdődött a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása, amelyből a magyar közösség tagjai, az történelmi erdélyi magyar egyházak is részesültek. Emellett 2011-ben érvénybe lépett az az oktatási törvény, amelynek az anyanyelvű oktatásra vonatkozó rendelkezései valóban kielégítőek lennének, ha alkalmaznák őket.

A problémák 2011-2012 táján kezdődtek.  Románia az utóbbi években - bírósági ügyekkel és közigazgatási intézkedésekkel – el kezdte visszavenni az elmúlt harminc évben megszerzett kisebbségi jogokat, olyan jogokat, mint az anyanyelvhasználat, amelyet az európai megállapodások is garantálnak. A MOGYE ügye volt az a látványos pálfordulás,  amikor az RMDSZ-nek kormányhatározatot kellett kikényszerítenie a politikai szövetségeseiből, akikkel együtt kormányzott azért, hogy az oktatási törvényben megszabott feltételek teljesüljenek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetében, és létre hozták a magyar kart. Ebbe a kormányrendeletbe a kormány 2012 májusában bele is bukott.

Ugyanakkor leállt a visszaszolgáltatási folyamat, és a magyar közösség vezetői ellen elkezdődött a jogi eszközökkel folytatott megfélemlítés. A világ leggazdagabb zászlójává vált a székely zászló, esetenként 20.000 euróba is kerül a kitűzése, és a községháza felirat sem olcsó mulatság. A magyar tanintézmények elleni támadás is erősödött,  példa erre a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium visszaállamosítása és a marosvásárhelyi katolikus liceum létrehozásának kálváriája.

Erre a folyamatra tette fel a koronát Klaus Iohannis az elmúlt egy hónap kijelentéseivel, és félő, hogy éles váltás következhet be a román állam magyar kisebbséggel szembeni hozzáállásában. 

Mit akar elérni Iohannis? Miért beszélünk paradigmaváltásról? Az elmúlt 30 évben a remény politikája érlelődött,  az a hit, hogy lehet  Romániában magyarként teljes jogú állampolgárként élni, hogy a románokkal együttműködve a magyar érdekképviselet tud jogokat szerzni, és biztonságos jövőt építeni a közösségnek. Iohannis célja ezekkel a megnyilvánulásokkal a romániai magyar közösség megbélyegezése és megfélemlítése, az, hogy  elidegenítse a magyarokat a román államtól. Nem mellesleg a cél az RMDSZ  elszigetelése a parlamentben, hisz az  államelnök beszéde figyelmezteti a román politikusokat: a magyarokkal megegyezni, nekik jogokat adni, a román nemzet elárulását jelenti.

Mit lehet tenni? Ahogy eddig is, nemzetközi partnereket keresni, támogatókat a romániai magyar közösség jogainak szavatolására. Az Európai Unió egyelőre nem tudott elég gyorsan reagálni a közösségünket ért jogsértésekre, és bár a Frankfurter Allgemeine Zeitung, vagy  a der Speigel is elitélte Iohannis megnyilvánulásait a magyar közösséggel szemben, eddig nem tudott, vagy nem akart érdemben reagálni az Unió. Emiatt az Amerikai kongresszus segítségét kérte az RMDSZ, hisz ők számos esetben bebizonyították, hogy figyelnek a romániai magyar közösségre, mert az interetnikus kérdés biztonságpolitikai kérdés mindenhol, így Romániában is. Egy közösség megbélyegzése sosem vezet előre, csak azoknak kedvez, akik feszültséget akarnak kelteni, a biztonságot akarják megbontani a régióban. 

2020-06-04 – Hegedüs Csilla