Önkormányzati választások Romániában a koronavírus-járvány idején

Idén júniusban kellett volna megszervezni az önkormányzati választásokat Romániában. A világjárvány miatt azonban elhalasztották a választások időpontját, a parlament döntése értelmében az önkormányzati választás szeptember 27-én kerül lebonyolításra.

Július 20-án Románia belépett a választási időszakba. A koronavírus-járvány miatt a júniusra kitűzött önkormányzati választások időpontját elhalasztották, bár már a járvány kitörése előtt is komoly vitákat váltott ki a választás törvényes alapja, és a Ludovic Orban által vezetett kormány megbukásához vezetett februárban az, hogy be akarták vezetni a kétfordulós polgármester-választást. A koronavírus-járvány miatt azonban újra be kellett iktatni a kormányt, hogy legyen, aki döntéseket hoz ebben a helyzetben. Ami azonban a választásokat illeti, hosszas alkotmányossági viták előzték meg azt a döntést, amelyben a mandátumok lejárta előtt pár nappal kihirdették azok meghosszabbítását november elsejéig. Ez a törvény már megpróbálta figyelembe venni a járványhelyzet miatt meghozott megszorító intézkedéseket, felére csökkentették a jelölésekhez szükséges aláírások számát, amelyeket elektronikus úton is be lehet nyújtani a választási bizottsághoz, illetve lerövidítették  a választási időszakot is. Egy másik újdonság a négy évvel ezelőtti helyzethez képest az is, hogy a megyei tanácselnököket közvetlen módon választják meg.

Amint azt ebben az országban mindenki megszokhatta, ezután politikai huzavona kezdődött azzal kapcsolatban, hogy a kormánynak vagy a törvényhozásnak van-e joga a választások időpontját meghatározni. Végül a parlament elfogadta az RMDSZ javaslatát, és szeptember 27-ére tűzte ki az önkormányzati választások új időpontját. A törvényt pár napja hirdette ki az államfő.

Július 20-ától tehát a politikai pártok, a választási szövetségek, a nemzeti kisebbségekhez tartozó szervezetek és a független jelöltek megkezdhetik az induláshoz szükséges aláírások gyűjtését. A lényegesen lecsökkentett szükséges aláírásszám (a közigazgatási egység választójoggal rendelkező polgárainak 0,5%-a, de nem kevesebb mint 50 fő a községek esetében, 250 fő a városok esetében illetve 500 polgár a megyei jogú városoknál) azt jelenti, hogy gyakorlatilag bárki indulhat az önkormányzati választásokon.

A választási kampány augusztus 29-én kezdődik és szeptember 26-án reggel 7 óráig tart. Az azonban nagyon kérdéses, hogy lehet-e egyáltalán hagyományos értelemben vett választási kampányt tartani, hiszen Romániában a koronavírussal fertőzöttek száma napról-napra nő, újabb és újabb fertőzési gócok alakulnak ki. A törvényes előírások szerint  beltérben 20, kültérben maximum 50 ember vehet részt a különböző magánrendezvényeken, és még semmilyen döntés nem körvonalazódik a kampányrendezvényeken résztvevők engedélyezett számáról.

A különböző politikai pártok más és más megoldást javasoltak a választások közegészségügyi szempontból biztonságos megszervezésére. Az RMDSZ azt javasolta, hogy kétszerezzék meg a választókörzetek számát, a Mentsük meg Romániát szövetség pedig azt, hogy a választások időtartama egy nap helyett két nap legyen, így csökkentve a fertőzésveszélyt. Közvéleménykutatást is végeztek a választási hajlandósággal kapcsolatban. Az IRES közvéleménykutatási intézet mérései szerint, mindössze 30 százalékos részvételre lehet számítani, ha a járványhelyzet addig nem javul,  hisz a válaszadók 65 százaléka nem bízik abban, hogy a kormány képes közegészségügyi szempontból megfelelően megszervezni a választásokat.

2020.07.23. Hegedüs Csilla

Kép: Krónika