Szeptember 20-án és 21-én népszavazást tartanak Olaszországban a parlament létszámának csökkentéséről. Milyen következményekkel járhat a kisebb törvényhozás?
Mozgalmasak a napjai az olasz választópolgároknak. A koronavírus-járvány kitörése óta most először járulhatnak a szavazófülkékhez, a voksok leadására egészségügyi okok miatt két nap – vasárnap és hétfő – áll a rendelkezésükre. Az olaszok ez alkalommal két kérdésben is dönthetnek. Hét tartományban választást tartanak, és ezen felül népszavazás útján válhat véglegessé, hogy a jövőben csökken a Képviselőház, valamint a Szenátus létszáma. Ez utóbbit legfőképpen a kormánykoalíció egyik pártja, az Öt Csillag Mozgalom szorgalmazta. A közvetlen demokrácia iránti elköteleződéséről és elitellenességéről ismert szervezet azzal érvelt, hogy a létszámcsökkentéssel lehetőség nyílik költségmegtakarításra, átláthatóbbá és gyorsabbá válik a törvényalkotás folyamata, továbbá, hogy ilyen módon valóban olyan politikusok kerülnek majd be a parlamentbe, akik képviselni akarják választóik érdekeit és nem csupán kapcsolataiknak köszönhetően váltak jelöltekké egy-egy választás előtt. A törvényhozás méretének csökkentését közvetlenül, vagy közvetve, de valamennyi jelentősebb párt támogatja. A koalíciós partner, a baloldali Demokrata Párt mellett a Salvini vezette Északi Liga, a radikális jobboldali Olaszország Fivérei, Berlusconi pártja a Forza Italia, valamint Matteo Renzi új szervezete, az Italia Viva sem kampányolt az „igen” szavazatok ellen.
Kisebb csoportok ugyanakkor a „nem”-mel történő voksolásra buzdították a polgárokat, mivel ők a demokrácia működését látják veszélyeztetve a kisebb parlament által és a külföldön élő olaszok jogainak sérülésére is felhívták a választók figyelmét.
Az olasz törvényhozás két kamarájának jelenleg összesen 945 tagja van, 630 képviselő és 315 szenátor. Amennyiben a népszavazáson az „igen”-ek győznek, úgy a Képviselőház 400 fősre, a Szenátus pedig 200 fősre csökken. Noha a mostani referendumnak éppen annyira tétje az Öt Csillag Mozgalom jövője, mint a parlament létszáma, a kisebb törvényhozás kérdése elsősorban nem anyagi, hanem politikai természetű.
Ha kevesebb mandátum sorsáról döntenek egy választáson, az azt jelenti, hogy több polgárt fog „képviselni” egy-egy politikus, a távolság pedig növekszik választó és választott között. Mindez a képviseleti demokrácia erősödését, elitistábbá válását vonja maga után.
Ezen túlmenően, a csökkentett létszám valamennyi választási rendszerben az erősebb, nagyobb szavazóbázissal rendelkező pártoknak kedvez, hiszen a győzelemre vágyóknak több voksot kell szerezniük a mandátumhoz. Ez igaz az olasz szabályozásra is. A hatályban lévő választási törvény, az úgynevezett Rosatellum-törvény értelmében a képviselőket és a szenátorokat vegyes választási rendszerben választják meg, melyet egyebek mellett az országos, egyénileg listát állító pártokra vonatkozó három százalékos bejutási küszöb és az egyszerű többségi elvű egyéni választókerületi rendszer jellemez. Következésképpen, ha egy választókerületben megnövekszik a szavazásra jogosultak száma, úgy az egyéni jelöltnek több polgárt kell megszólítania, ha mandátumhoz akar jutni, mint korábban. Olaszország esetében ennek egyik legszembetűnőbb példája a referendum kritikusai által emlegetett külföldön élő állampolgárok képviselete. A több millió választó mindezidáig a törvényhozás két százalékáról, vagyis tizenkét képviselőről és hat szenátorról döntött, mely számok hat, illetve négy főre csökkenhetnek, a népszavazás eredményétől függően.
A parlamenti döntéshozatal viszont valóban hatékonyabbá válik, mivel kevesebb érdeket kell összeegyeztetni. Ezen felül, tekintve, hogy könnyebb egy kisebb törvényhozásban többséget szerezni, növekszik annak a valószínűsége, hogy egy párt egyedül is képes lesz kormányt alakítani, vagy legalábbis kevesebb koalíciós partnert kell keresnie. Ez egyfelől kormányzati stabilitást eredményez, másfelől az ország vezetése a szavazók akaratának megfelelően jön létre, hiszen az a szervezet alakíthat kormányt, amely a választási eredmények alapján a győztes lett, így nincsen szükség háttéregyeztetésekre, melyek eredményeképpen előfordulhat, hogy nem a legnagyobb támogatottságot szerző pártok kerülnek hatalomra. A kormány demokratikus legitimációja pedig növekszik ennek köszönhetően.
Azt, hogy a választópolgárok mi alapján döntenek végül a kétnapos referendumon, nem tudni. Annyi azonban biztos, hogy Olaszországban, a számos időközi választás és kormányválság után, helye lenne egy stabil, jól működő vezetésnek. Az „igen”-ek győzelmével ugyanakkor az egyéni választókerületek határait mindenképpen módosítaniuk kell a politikusoknak, hogy az egyenlőség elve továbbra is érvényesüljön, ami viszont a választási rendszer jelentősebb átalakításának igényét vonhatja magával. Abban a kérdésben pedig már korántsem várható a mostanihoz hasonló egyetértés a pártok között.
2020.09.21. Kalas Vivien
Kép: Kitekintő