Bő egy hónappal az amerikai elnökválasztás előtt lassan az európai belpolitikában is megjelennek az első nyilatkozatok a versengés várt vagy óhajtott eredményét illetően. Fontos-e az amerikai-európai kapcsolatok szempontjából, hogy ki lesz a Fehér Ház lakója a jövő évtől?
Minden idők egyik legzaklatottabb elnökválasztására készül az Amerikai Egyesült Államok. Nem elég, hogy a koronavírus-járvány miatt az eddigieknek vélhetően sokszorosa lesz a távolléti szavazók száma, ami valószínűleg nagyon el fogja nyújtani – akár több, mint egy hónapra is - a szavazatok összeszámlálásának folyamatát. Az elhúzódó eljárás valószínűleg több konfliktust is fog generálni: Trump elnök már most megosztotta a nyilvánossággal azt a sejtését, hogy ez az elnökválasztás a Legfelsőbb Bíróságon fog véget érni. Többek között ezért is volt életbevágóan fontos a republikánusoknak, hogy hamar, még ebben az elnöki ciklusban találjanak jelöltet az elhunyt legfelsőbb bírósági bíró, Ruth Bader Ginsburg helyére. Az új jelölt, Amy Coney Barrett amellett, hogy kiváló szakember, mélyen katolikus, és társadalmi kérdésekben konzervatív, így a Legfelsőbb Bíróságon belül is biztosítaná az elnökhöz közelebb állók többségét.
Nemcsak az előzmények és a nem várt események teszik különösen érdekessé a mostani választást. A felmérések szerint ugyan Joe Biden vezet a közvélemény-kutatásokban, előnye azonban korántsem behozhatatlan. Az eredmények átlagát tekintve hét százalékkal vezet Trump előtt, ha azonban azokat az államokat nézzük, amelyek valójában eldöntik a választás kimenetelét, akkor előnye csupán három-négy százalék.
Nem csoda hát, ha a közeledő elnökválasztás szelét egyre inkább érzik az európai politikusok is. Az Európai Unió különösen nagy figyelemmel kíséri az elnökválasztást, hiszen számos vezető elemző és politikus a most hivatalban lévő amerikai elnök, Donald Trump személyéhez köti az egykor nagyon közeli kapcsolatok meglazulását. Való igaz, hogy Trump, aki a 2016-os kampányát protekcionista érveléssel nyerte meg, elnökként nem csinált különösebb titkot abból, hogy a nemzetközi kapcsolatokban előnyben részesíti a bilaterális diplomáciát a multilaterálishoz képest. Hivatali időszaka alatt nem is leplezte antipátiáját a multilaterális szervezetek iránt: többször bírálta a NATO-t, 2019 elején Izraellel együtt kilépett az UNESCO-ból, idén pedig a koronavírus-járvány alatt a WHO finanszírozását függesztette fel.
Ebből adódóan úgy gondolják, hogy egy váltás a Fehér Házban, és egy demokrata elnök helyreállítja a multilateralizmusban aktívan részt vevő Egyesült Államok képét, és ezzel az amerikai-európai kapcsolatok is a régi fényükben ragyognak majd. Ennek a vágynak most éppen a sokak által a jövő német kancellárjának tekintett CDU-politikus adott hangot. Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke, és egyike azoknak a politikusoknak, akik versenybe szállnak a CDU elnöki posztjáért, kijelentette, hogy amennyiben Trump győz, az a transzatlanti kapcsolatok összeomlásának kockázatát idézné elő. Sőt, hogy kétség ne maradjon mondatai értelmét illetően, hozzátette, hogy Joe Biden győzelmétől viszont azt várja, hogy a kapcsolatok visszatérnek az együttműködés és a racionális gondolkodás talajára.
Bár a német politikában meglehetősen ritka, hogy aktív szereplő ennyire egyértelműen állást foglaljon az amerikai elnökválasztásban, Magyarországon korántsem ennyire szokatlan mindez. Éppen ezért nem is kapta fel senki a fejét, amikor a magyar miniszterelnök idejekorán világossá tette – addig sem kétséges – preferenciáit, és kijelentette, hogy ő meg van győződve Donald Trump győzelméről, és nem is készül másra. Míg a német politikus az amerikai-európai kapcsolatok újbóli javulását várja Biden győzelmétől, addig Orbán Viktor a kiváló bilaterális, azaz amerikai-magyar kapcsolatok fenntartását reméli Trump második elnöki ciklusától.
Nyilvánvalóan érdekes az is, hogy az amerikai elnökjelöltekkel kapcsolatos személyes ízlések milyen kijelentésekre ösztönzik az európai politikusokat. Azonban ezeken túl van-e jelentősége az amerikai-európai kapcsolatok szempontjából, hogy ki az amerikai elnök?
Egyrészt igen, persze. Trump és Biden stílusa érezhetően különböző – kinek ez, kinek az szimpatikusabb -, és az eltérő stílus sok esetben kihathat a kapcsolatok dinamikájára is. Ilyen értelemben tehát igenis lehet jelentősége annak, hogy Donald Trumpnak, vagy Joe Bidennek hívják a Fehér Ház lakóját.
Másrészt nem, nincs jelentősége. Az amerikai-európai kapcsolatok nem most értékelődtek le az Egyesült Államok számára, hanem – mintegy a nagy geopolitikai átrendeződés részeként – Barack Obama elnöksége alatt. Pontosan abban az időszakban, amikor Joe Biden alelnök volt. Mint ahogyan egyébként – bár erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni – az Egyesült Államok Oroszországhoz közeledését sem Trump indította el, hanem Obama. Ebben a „reset” néven ismert közeledésben Joe Biden alelnökként ugyancsak főszerepet vállalt.
Úgy tűnik tehát, hogy minden különbségük ellenére a demokraták és a republikánusok alapvetően egyetértenek abban, hogy ma már az amerikai-európai kapcsolatrendszer nem olyan értékes számukra, mint a huszadik században volt. Európa lassan kénytelen lesz szembenézni ezzel a ténnyel. Le kell vonni a következtetéseket, és csodavárás vagy siránkozás helyett önálló stratégia építéséhez kell fogni, amíg még nem késő.
2020.09.30. Dr. Navracsics Tibor
Kép: European Parliament