Szatmárnémeti – a működő interetnikus modell

A romániai önkormányzati választásokon a magyar politikai szervezetek tekintetében nem születtek meglepő eredmények. Az RMDSZ 199 polgármestert tudhat magáénak, 4-el többet, mint 4 éve, emellett a függetlenként mandátumot nyert polgármesterek közül 7-8-nak van kötődése az RMDSZ-hez. Az Erdélyi Magyar Szövetség, az MPP és az EMNP összesen 10 polgármesteri széket szerzett, 5-el kevesebbet, mint 2016-ban. Emellett az RMDSZ vezet 4 erdélyi megyét is: Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megyékről van szó, ahol újraválasztották a megyei tanácselnököket.

A nagy fegyvertény Marosvásárhely „visszaszerzése”, ahol az eredetileg RMDSZ színekben induló, de függetlenként polgármesteri mandátumot nyert Soós Zoltán bebizonyította, hogy abszolút többséget lehet szerezni egy nem magyar többséggel rendelkező városban.

 

Volt-e erre példa már Romániában? Van-e erre modell?

Szatmárnémeti városát 4 éve Kereskényi Gábor vezeti. Ezelőtt nyolc évvel – először a város történetében - egy román polgármester nyert, hála a román pártok összefogásának. Nyilvánvalóan etnikai szavazás volt, és akkor a magyar közösség alulmaradt. Négy éve, a parlamenti képviselő Kereskényi Gábor nyerte meg a választásokat, alapozva a volt polgármesterrel szembeni nagy elégedetlenségre is. Románok és magyarok kíváncsian várták, hogy hogyan fog egyensúlyozni a magyar polgármester a román és a magyar érdekek és érzékenységek között egy olyan városban, ahol a magyar közösség kisebbségben (34%) él.

Kereskényit az idén a közösség újraválasztotta, abszolút többséggel. Az elmúlt harminc évben még nem volt arra példa a városban, hogy egy polgármester 50 százalék fölötti eredményt érjen el egy fordulóban, míg Kereskényi Gábor a szavazatok 51,94 százalékát szerezte meg, többet (számszerűen és százalékban is), mint 4 évvel ezelőtt.

Mi történt tehát Szatmáron? A válasz nem a kampányban, hanem az elmúlt 4 év munkájában, és a multietnikus közösséghez való hozzáállásban keresendő. A már nagyon szükséges útépítés, iskolafelújítás, történeti épületek felújítása mellett, a város rekordmennyiségű Európai Uniós támogatást pályázott meg. Természetesen ebben segítségére volt a kiváló földrajzi elhelyezkedése is, hisz nemcsak a regionális fejlesztési alapokból, hanem a határmenti együttműködési alapokból is tudott építkezni. És ezt a városvezetés gyönyörűen ki is használta. Egyszerűen nincs olyan sarka a városnak, ahol valami ne változott, javult volna, vagy legalább el ne kezdődött volna a változás.

Erdélyi unikumként hidat épít a polgármester a Szamos felett, ami az elmúlt 30 esztendőben más polgármesternek nem sikerült. És talán ez a híd lehetne a szimbóluma a közösséget érintő munkájának is.  A kulturális események támogatásánál nem az etnikai hovatartozás, hanem a közösség igényei, annak hasznossága a mérvadó. Számos oktatási és kulturális intézmény fenntartójaként egy másodpercig sem lehet részrehajlással vádolni. Ez a román közösség számára természetes, azonban a magyar közösség számára maga a kánaán, hisz nagyon ritka az a román városvezetés, aki más városokban, részrehajlás nélkül támogatná a magyar közösség projektjeit, intézményeit. Ezért is van szükség a magyar politikai képviseletre ezekben a városokban, hogy legyen aki „vigyázzon” az érdekeink tiszteletben tartására.

Patikamérlegen volt a polgármester munkája, hozzáállása, különösen azért, mert Szatmár megyét is az RMDSZ vezette. És mindkét politikus profi módon vette az akadályokat. Az állandó politikai csatározás helyett építettek, javítottak, szerveztek és támogattak. A román közösség is elégedett, a magyar is. Természetesen nem mindenki, de azért a számok magukért beszélnek. Azért működik mindez, mert a magyar polgármester tudja, ismeri az érzékenységeket, és tudja, hogy ha nem igazságosan, a szimmetria elvét maximálisan betartva támogatja a magyar és a román közösség intézményeit, projektjeit, akkor nem esik abba a hibába mint általában a román elöljárók, akik messze nincsenek tekintettel a magyar közösség igényeire.

A magyarok által lakott városrészben ugyanannyit aszfaltoztak, mint a románok által lakottban, a román, magyar és a német iskolák is szimmetrikusan részesültek támogatásban, de még a köztéri szobrok felállításánál is odafigyelt az érézkenységekre.

Szatmárnémeti négy nyelven kommunikál: a napi kommunikáció kétnyelvű, de a svábokra való tekintettel számos információ németül is elérhető, és mindaz, ami a külföldieket érdekelheti, angolul is.

Ez tehát a működő modell. Mondhatnánk, a normalitás. Csakhogy másutt ez nem így van. Kolozsváron 28 évet kellett várni a magyar és a német várostábla kihelyezésére, az intézmények neve mai napig nincs magyarul kiírva, és bár a kulturális pályázatok esetében a magyar szervezetek nincsenek hátrányban, az elszámolásokkor pokollá teszik azok életét, éreztetve velük, hogy kegyelemkenyéren vannak.

Reméljük tehát hogy a Szatmárnémeti „normalitás” szavazatokban is kifizetődő mivolta elgondolkoztatja a román vezetésű interetnikus Erdélyi városokat. Kereskényi Gábor minden, a többségében románok által lakott kerületben is abszolút többséget szerzett. Ezek szerint az egymás tisztelete mégiscsak kifizetődő.

2020.10.02. Hegedüs Csilla