Ukrajnai helyhatósági választások – milyen változásokat hozott magával az új választójogi törvény?

2020. október 25-én került sor Ukrajnában a helyhatósági választásokra, mely során a megyei, járási és település tanácsok tagjait, illetve a polgármestereket választják meg országos szinten. A választások első ízben zajlanak az új, 2020 nyarán módosított választójogi törvénykönyv alapján, mely több területen is módosítja az eddig érvényben lévő gyakorlatot. A választások végső eredményeit az ukrán Központi Választási Bizottságnak november 3-6. között kell kihirdetnie.

 

A választások ennek értelmében az új területi felosztás szerint történtek, és a kistérségek képviselőinek megválasztásával párhuzamosan zajlottak, illetve a helyi tanácsok képviselőit is az új rendszer alapján választották meg. Ukrajna adminisztrációs térképe a közelmúltban jelentősen átalakult, 2014 óta csaknem 1400 új körzetet hoztak létre.

Az idei választásokon, a módosítások alapján, érvényesülnie kellett a genderkvótának is, tehát öt jelölt közül legalább kettőnek nőnek kellett lennie. További újítás volt az is, hogy a választási rendszert a területi közösségek választópolgárainak számához viszonyítva alkalmazzák. Azokon a területi közösségeken belül, ahol a szavazók száma eléri a tízezret, a falusi, községi, illetve városi tanácsok képviselőit a többmandátumú választási körzetekben többségi rendszer szerint választják majd. Ott viszont, ahol a szavazójoggal rendelkező polgárok száma meghaladja a tízezer főt, a képviselőket az arányos képviseleti rendszer szerint nyílt listákon választják meg; képviselői helyeket az 5 százalékos bejutási küszöböt meghaladó pártok kapnak. A polgármesterek esetében a hetvenötezer fő feletti településeken kétfordulós lett a választás. Továbbá, az új választási struktúra a képviselők jelölésének új rendszerét alkotta meg, illetve lehetővé tette azt is, hogy a helyi pártszervezetek két listát hozzanak létre: egy egységes és egy regionális választási listát.

Egyes előzetes előrejelzések Zelenszkij elnök pártja, a Nép Szolgája számára a helyhatósági választások alkalmával jelentős visszaesést jósoltak, melyeken számos helyi párt is részt vesz. A becslések szerint az ország délkeleti részén több helyen is az Ellenzéki Platform, a párt legfőbb kihívója végezhet az első helyen, így egyes területeken az elnök pártja akár ellenzékbe is kerülhet. A két magyar párt, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP) a tavalyi parlamenti választásokon megvalósuló együttműködést követően idén nem állapodott meg a közös indulásról. Az UMDP nem állított megyei listát, a párt több tagja pedig a KMKSZ-Ukrajnai Magyar Párt megyei listáján szerepel, így bizonyos szempontból mégis létrejött egyfajta összefogás (teljes cikket lásd.: Nagyot bukhatnak a „nép szolgái”).

A vasárnapi választások alkalmával Kárpátalján a választópolgárok a szavazólapok bonyolultságára panaszkodtak, egyes vélemények szerint a lapok még soha nem voltak ennyire bonyolultak. A szavazók egy része nem találta annak a jelöltnek a nevét, akire szavazni szeretett volna (a teljes cikket lásd: A szavazólapok bonyolultságára panaszkodnak a választók Kárpátalján). Emellett szintén Kárpátalján vasárnap délutánig 75 bejelentés érkezett a rendőrségre a választójogi törvény megsértéséről. A rendőrség, többek között, szavazólap szavazóhelyiségből történő illegális kivitele, szavazólap megsemmisítése, választási agitációs szabálysértés, a karanténszabályok megsértése és szavazatvásárlás ügyében kezdeményeztek büntetőeljárást.

A választásokon megyei és országos szinten is alacsony volt a részvétel, a vasárnap esti adatok alapján országos szinten 37 százalék. Az eddig elérhető eredményeket tekintve, a vasárnap esti exit poll adatok szerint a legtöbb városban a hivatalban lévő polgármesterek nyertek, ugyanakkor a városi tanácsokba senki nem tudott 50% fölötti többséget kialakítani. A felmérés adatai szerint Kijev jelenlegi vezetője, Vitalij Klicsko 47,8 százalékkal magasan vezet a polgármester-jelöltek között, ami alapján második fordulót kell rendezni Kijevben.

A Központi Választási Bizottság vasárnap esti adatai alapján a kárpátaljai választópolgárok 41,86%-a vett részt a szavazáson, és a KMKSZ szürtei és a nagydobronyi kistérség vezetői posztjáért induló jelöltjeire szavaztak a legtöbben. A végleges eredményekre még várni kell, a szavazatokat kb. 3-5 nap múlva számlálják össze a kistérségek többségében.

Az ukrán külügyminisztérium október 25-én az esti órákban sajtóközleményt adott ki, melyben kiemelte, hogy Ukrajnát „mélységesen elszomorítja, hogy Budapest hivatalosan beavatkozott Ukrajna belügyeibe azzal, hogy az ukrajnai helyhatósági választások napján a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség mellett kampányolt”, illetve „alattomos csapást mért Ukrajna következetes erőfeszítéseire az ukrán-magyar kapcsolatokban meglévő problémák konstruktív rendezését illetően”. A közlemény szerint Budapest megsértette Ukrajna jogszabályait és nem hagyott más lehetőséget, mint hogy Kijev keményen reagáljon ezekre a lépésekre a nemzetközi gyakorlatnak és az ukrajnai jogszabályoknak megfelelően. (Kijev: Magyarország a KMKSZ propagálásával beavatkozott Ukrajna belügyeibe).

2020.10.26. Varga Csilla

Kép forrása: politic.karpat.in.ua