Parlamenti választások eredménye Romániában 96%-os szavazat-feldolgozottságnál

Az RMDSZ 6% körüli eredményt ért el, így megmarad a magyar közösség arányos képviselete a parlamentben, a szociáldemokrata párt megnyerte a választásokat de valószínűleg jobbközép kormánya lesz az országnak, és bejutott a parlamentbe egy szélsőségesen nacionalista párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség. 

Az elmúlt 30 esztendő legalacsonyabb választási részvételéért (az országban a választási névjegyzékben szereplők 31,84%-a szavazott) az elemzők szerint az okokat az emberek elégedetlenségében, dühében, és a vírustól való félelmében kell keresnünk. Állandóan nőttek az esetszámok, és ez növelte az emberekben a félelmet, különösen  az idősebb generációnál. Azt is láttuk, hogy a félelem mellett megjelent a kormány rossz intézkedései miatti düh, hiszen bezárták az iskolákat, piacokat, központilag hoztak döntéseket, ahelyett hogy megyei illetve helyi szinten születtek volna meg a döntések a települések járványügyi adatai alapján, és ahol nincs fertőzés, ott nyitva kellett volna tartani az iskolákat. 

A szavazókörzetek 96,43 százalékából beérkezett jegyzőkönyvek adatainak összesítése után a Központi Választási Iroda közleménye szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorjelöltjei a voksok 30,13 %, képviselőjelöltjei 29,69 százalékát szerezték meg a vasárnapi parlamenti választáson, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) 25,58 % a szenátusban és 25,18 % a képviselőházban, az USR-PLUS Szövetség 15,24 % illetve14,75 %,  az RMDSZ pedig 6,13 százalékot ért el a felsőházban és 5,98 százalékot az alsóházban az eddigi eredmények szerint.

A választások kellemetlen meglepetése azonban a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), amelynek szenátorjelöltjeire a választók 8,77 százaléka adta le voksát, a képviselőjelöltjeire 8,69 százaléka.  A volt államfő, Traian Basescu pártja (PMP) és a Pro Románia nem jut be a parlamentbe. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) párt már a tegnap bejelentette, hogy alkotmánymódosítással tiltaná be Romániában az etnikai pártokat. Mandátumot szerzett a párt színeiben az Úz völgyi uszító magatartásáról elhíresült 

George Simion, és Dan Tanase, aki számos Székelyföldi polgármestert beperelt a székely zászló és a magyar intézménynevek, feliratok miatt. 

Sikerült tehát a magyar közösségnek megtartania az arányos és kiegyensúlyozott képviseletét a román parlamentben, azonban az urnazárást követő poilitikai nyilatkozatokból kiderült, hogy a nagy pártok nem erre az eredményre vártak. A politikai elmezők a Nemzeti Liberális Párt győzelmét jósolták, azonban a szociáldemokrata párt nyerte meg a választásokat, és a Mentsétek meg Romániát szövetség is jóval gyengébben szerepelt, mint az EP választásokon. Ludovic Orban miniszterelnök  le is mondott a tegnap este a Nemzeti Liberális Párt által elért gyenge eredmények miatt.

Ugyanakkor Klaus Iohannis államfő, amint megvannak a végleges eredmények a Cotroceni palotába hívja majd a parlamenti pártok vezetőit, kormányalakítási tárgyalásokra. Az elnök azt mondta, hogy bár a részeredmények szerint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) kapta a legtöbb szavazatot, a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR–PLUS) összesen több mint 45 százalékot szerzett, amihez, ha hozzáadják a többi eredményt, egy több mint 50 százalékos jobb-közép parlamenti többség körvonalazódik.  

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, hogy az RMDSZ részt vesz a parlamenti többség kialakításáról szóló tárgyalásokon, ha meghívják, mert a PNL-nek és az USR-PLUS-nak együtt sincs meg az ötven százaléka, és nagyot hibáznának, ha kisebbségi kormányzást vállalnának. Az RMDSZ állaspontja az, hogy Romániának egy jobb-közép kormánya kellene legyen,  december 22-ig be kell iktatni az új kormányt, a két ünnep között pedig a legnagyobb kihívás a jövő évi költségvetés elfogadása lesz. Az új büdzsé kiemelten kell kezelje az egészségügyet, az oktatást, a gazdaság élénkítését, a munkahelyteremtést, valamint a beruházásokat.

Hegedüs Csilla, 2020 december 8.