A román kormányprogram kisebbségvédelmi célkitűzései

Romániának új kormánya van. A december 6-án tartott parlamenti választásokon elért eredményeknek köszönhetően, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség része a kormánykoalíciónak, a Nemzeti Liberális Párttal és a Mentsétek meg Romániát-PLUS pártszövetséggel együtt. A román kormányban a két miniszterelnök-helyettesi tisztség közül az egyiket az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor tölti be, emellett az RMDSZ  három minisztériumot vezet, és 12 államtitkári helye van. A tárgyalások során sikerült megszerezni a közigazgatási, fejlesztési és közmunkálatokért felelős minisztériumot, a környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztériumot valamint az ifjúsági és sportminisztériumot. Ilyen jó eredményt választások utáni kormányalakítási tárgyalásokon még sosem ért el a szervezet.

A kormányprogram kialakításakor három dolgot tartott szem előtt az RMDSZ tárgyalódelegációja: a kormányprogram olyan intézkedéseket tartalmazzon, melyek segítik az országot a járvány okozta gazdasági helyzetből való kilábalásban, a kisebbségek ügye, jogainak védelme kapjon kiemelt helyet, illetve, hogy a romániai magyarság a választások eredményének megfelelő, hangsúlyos szerepet kapjon a kormányban, fajsúlyos minisztériumokkal.

A december 23-án beiktatott kormány programjában külön rész foglalkozik a nemzeti kisebbségekkel, emellett a kormányprogram legfontosabb fejezetei (tanügy, önkormányzatok, infrastruktúra stb.) szem előtt tartják a romániai magyarok érdekeit.  

A kormány felvállalta a kisebbségi törvény elfogadását egy éven belül, a 20%-os nyelvhasználati küszöböt (amely esetében kötelező a magyar nyelv használatának bevezetése a helyi közigazgatásban) a közigazgatási törvénykönyv módosításával csökkentik, ugyanakkor a kormány támogatni fogja a kisebbségi kulturális projekteket és kulturális intézményeket.

Mint minden nemzeti kisebbség esetében, az erdélyi magyarság számára is kiemelt célkitűzés a minőségi anyanyelvű oktatás biztosítása. A kormányprogramra vonatkozó tárgyalások eredménye, hogy az új oktatási törvényben megmarad a teljes kisebbségi fejezet, és minden egyes jog, ami eddig megvalósult, továbbra is megmarad. Emellett a kormány vállalta, hogy magasabb fejkvótát biztosít a kisebbségi oktatás számára, ami megakadályozza azt, hogy osztályok zárjanak be szórványmagyar településeken, illetve, hogy a digitális oktatási tartalmak anyanyelven is elérhetővé válnak. Miközben a képességvizsga és érettségi a kisebbségek számára előírt speciális románnyelv-oktatási módszertan alapján fog történni, azért, hogy a román fiatalok többet tudjanak a kisebbségek  kultúrájáról, a román történelemkönyvekben jelen lesz egy, a nemzeti kisebbségek történelmére vonatkozó rész is.

Az oktatás mellett, az erdélyi magyar közösség identitásának megőrzése érdekében hangsúlyos figyelmet kell fordítani kulturális örökségének megőrzésére, intézményeink fejlesztésére, és a kortárs alkotók támogatására. A kormány vállalta, hogy az UNESCO világörökségi listájára felterjeszti a csíksomlyói búcsút, Torockó épített örökségét és a székelykapukat. Emellett nagyobb összeggel támogatja a műemlékek felújítását, a magánkézben levő műemlékek felújításának társtámogatására is elkülönít pénzügyi alapokat, és a kormány vállalja a Kolozsvári Állami Magyar Színház és Opera felújítását, modernizálását és bővítését, valamint a Marosvásárhelyi Állami Színház felújítását.

Románia és Magyarország érdeke a jószomszédi viszony, a sikeres partnerség. Ennek az RMDSZ fontos katalizátora tud lenni. A kormányprogramba bekerült az álláspontok egyeztetése a visegrádi országokkal minden lehetséges esetben, valamint a közös román-magyar kormányülések újbóli beindítása.

2021.02.01Hegedüs Csilla

Kép: Maszol.ro