Az Európai Bizottság 2021. január 28-án mutatta be a legújabb Erasmus+ mobilapplikációt, amely nem csupán az adminisztrációs feladatok elvégzését könnyíti meg, de közösségépítő szerepet is betölt.
Az oktatáspolitikával kapcsolatban az Európai Uniónak korlátozott cselekvési lehetőségei vannak, ugyanis ezen a téren, csupán összehangoló, kiegészítő tevékenységet folytathat. Az Európai Bizottság által kidolgozott programok és kezdeményezések mégis nagy támogatottságnak örvendtek - és örvendenek - a tagországok és a civilek körében egyaránt. Az európai oktatási térség létrehozására vonatkozó terv is ezen ötletek közé tartozik, melyet először 2017-ben ismertetett az uniós testület. Kialakítását 2025-re tűzték ki célul, és az Európai Unió szándékai szerint az évtized közepére természetessé válik a külföldön történő tanulás, a diplomákat, végzettségeket az európai országok kölcsönösen elismerik, a fiatalok legalább két idegen nyelvet elsajátítanak, és mindezek következtében pedig a polgárok európai identitása is erősödni fog. Ezek megvalósításához azonban több területen is szükség van az oktatáspolitika fejlődésére, amelyért elsősorban a tagállamok felelősek, hiszen ez a szakpolitika nemzeti hatáskörbe tartozik, ám az Európai Bizottság kezdeményezései révén támogatást nyújthat a reformok végrehajtásában.
A Bizottság legutóbb 2020 szeptemberében határozta meg azokat a fő irányvonalakat, amelyek az európai oktatási térség kiépítéséhez szükségesek. Az egyik részterületet ezek közül az európai diákigazolvány bevezetésére irányuló javaslat jelenti. Két alappillérét az Erasmus+ mobilalkalmazás és az adminisztrációs folyamatok digitalizálása képezi, melyek révén a kezdeményezés az eredményes tanulmányi mobilitáshoz, valamint a részvételi hajlandóság növeléséhez kíván hozzájárulni. Az applikáció első alkalommal 2017-ben vált elérhetővé, és lehetőséget nyújtott az Erasmus+ programban résztvevő hallgatóknak arra, hogy egyszerűen és gyorsan intézzék a külföldi tanulmányaikkal összefüggő hivatalos ügyeiket, az elérhető online kurzusok segítségével nyelvtudásuk válhatott magabiztosabbá, továbbá a közösségi programok megosztásával, ajánlásával egymás beilleszkedését, a kapcsolatépítést is elősegíthették. Az évek során végrehajtott, folyamatos fejlesztések eredményeképpen az idei esztendő januárjától kezdődően egy megújult felületet vehetnek igénybe a fiatalok, ami az okostelefonok mellett már más digitális eszközökről is hozzáférhető. Az Erasmus+ alkalmazás legfrissebb változatát január 28-án mutatta be az Európai Bizottság, kidolgozásában a magyarországi Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), az Erasmus Hallgatói Hálózat (Erasmus Student Network) és az Európai Egyetemi Alapítvány (European University Foundation) is közreműködött.
Az applikáció nem csupán az Erasmus+ programban résztvevőknek, de a külföldi tanulmányokra készülőknek is hasznos segítség lehet, hiszen széles körben kínál naprakész információkat a mobilitási időszak előtti, alatti és utáni teendőkről, lehetőségekről is, legyenek azok technikai jellegűek, vagy szóljanak éppen egy, a fogadó egyetem által szervezett kulturális eseményről. Az új felület a tapasztalatcserére szintén számtalan módot biztosít a hallgatóknak, amely egyfelől hozzájárul a közösségi élmény kialakulásához, másfelől a pozitív példákon keresztül másokat is ösztönöz az Erasmus+ programban való részvételre, előmozdítva ezzel az európai oktatás térség létrehozására irányuló törekvéseket.
2021.02.01. Kalas Vivien
Kép: European University Foundation