A szlovák kormányválság eddigi kronológiája

A március elejétől egyre fokozódó szlovák kormányválságnak egyelőre nem látható a feloldása, azonban mind nagyobb turbulenciát okoz a szlovák belpolitikában. A Szputnyik vakcina beszerzése körüli, március eleji viták, illetve a vakcinák érkezésének kormányfői fogadtatása tekinthető a kialakult válság fő okának. Igor Matovič miniszterelnök az elmúlt hetekben nem nyilatkozott a válság ügyében és a háttérben próbált megoldást találni a kialakult helyzetre. Az általa vezetett OĽANO párt javaslatát a válság megoldására március 21-én este sajtótájékoztatón jelentette be.

Igor Matovič szlovák miniszterelnök március elején bejelentette, hogy Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter megkapta a Za ľudí kormánypárt vezetésének jóváhagyását az orosz Szputnyik V vakcina megvásárlásához, azonban ez feszültséget és belső ellentéteket okozott a koalícióban. Az OĽANO két kisebbik koalíciós partnere, a SaS és a Za ľudí ugyanakkor a kezdetektől nem támogatták a vakcina beszerzését. Ivan Korčok külügyminiszter március elején kifejtette, hogy ő sem ért egyet a vakcina szlovákiai behozatalával, mivel ezáltal az ország nem követi az EU-ban lefektetett és megtárgyalt szabályokat, illetve Zuzana Čaputová államfő is amellett érvelt, hogy az orosz vakcina használatával az ország megszegi az emberek védelme érdekében létrehozott egészségügyi szabályokat. Az ellenzék természetesen a válság kialakulásának, pontosabban felszínre törésének kezdete óta azt hangoztatta, hogy a kormánynak le kellene mondania. Igor Matovič kormányfő többször felszólította koalíciós partnereit, hogy hagyják abba a politikai csatározást, hiszen a vakcina beszerzése elsősorban az emberéletek megmentéséről szól, nem pedig a politikai ellentétek szításáról.

Ennek ellenére a helyzet az országban március folyamán egyre romlott, melynek megvitatása érdekében a Koalíciós Tanács március 10-én megtartott tárgyalásán a felek megegyeztek, hogy a kormányfőt érintő személyi változásra és jelentősebb kormányátalakításra, valamint előzetes választások kiírásra nem kerül sor, azonban a személyi változásokat illetően az a döntés született, hogy az OĽANO részéről Marek Krajčí egészségügyi miniszter benyújtja lemondását.

Március közepén a kisebb koalíciós pártok (SaS, Za ľudí) egyre inkább Matovič távozását látták az egyetlen megoldásnak, mivel véleményük szerint a négyes koalíció ebben a formában kormányfő csere nélkül nem lesz képest folytatni a munkát. Emellett Matovič Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel és Sulík SaS-elnökkel is tárgyalt március 16-án, melyen a miniszterelnök nem adott konkrét választ arra, hogyan kívánja megoldani a fennálló helyzetet, azonban Čaputová felszólította őt, hogy vessen véget a kormányválságnak. A hónap közepén lemondott Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, szociális ügyi és családügyi miniszter is, aki döntését azzal indokolta, hogy ez hozzásegítheti a kormányt a koalíciós válság mielőbbi lezárásához.

Ezt követően egyre többször kerül szóba egy SaS nélküli hármas koalíció létrejöttének forgatókönyve is, holott a Sme rodina a stabilitás végett a négyes koalícióban érdekelt, azonban elfogadhatónak tartja a hármas koalícióban való kormányzást is.

A Koalíciós Tanács március 21-én ült össze újra, majd az azt követő sajtótájékoztatón Matovič ismertette az OĽANO álláspontját a kormányválság megoldását illetően, így több hét elteltével először szólalt meg a válságot illetően. A miniszterelnök kiemelte, hogy a koalíciós partnerek eredeti követelését, tehát az egészségügyi miniszter lemondását, már teljesítették, illetve a válságot is megfelelő módon szeretnék megoldani, így tájékoztatott azokról a feltételekről, amelyek teljesülése esetén hajlandó lemondani tisztségéről, elismerni felelősségét a válság kialakulása során és a kormány tagjaként tovább dolgozni.

A feltételek között szerepel Richard Sulík (SaS) távozása a kormányból; a korábbi megállapodás alapján a Nemzeti Tanács Egészségügyi Bizottsága  elnökének, Jana Cigánikovának (SaS) távozása, valamint Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügy-miniszter felajánlott távozásának elfogadása, illetve a  helyére egy szakértő kinevezése, aki nem kapcsolódik a Pellegrini és Fico vezette kormányokhoz; Juraj Seliga (Za ľudí), a parlament alelnöke lemondásának elfogadása és a kormánypozíciók választási eredmények függvényében történő elosztása.

Március 22-én a SaS a miniszterelnök feltételeivel kapcsolatos reakciójában elmondta, hogy azokat értékelik, azonban valójában Matovič személyes bosszújának tartják, ezért nem fogadják el, illetve Richard Sulík pártelnök csak abban az esetben hajlandó saját tisztségétől megválni, amennyiben Matovič is távozik a kormányból. A SaS álláspontja szerint tehát a miniszterelnök által bejelentett ajánlatot nem fogadják el, és amennyiben szerdáig nem lesz megegyezés, távoznak a koalícióból,  a SaS miniszterei pedig lemondanak. A feltételek által szintén érintett igazságügyi miniszter és parlamenti alelnök, illetve a Za ľudí egyelőre nem reagáltak a miniszterelnök felvetéseire.

2021.03.23. – Varga Csilla

Kép: https://www.hlavnydennik.sk/2021/03/12/aj-cesi-vedia-ze-vladna-kriza-na-slovensku-neskoncila-je-to-len-time-out-roman-michelko/