EUstrat kurzus IV. felvétel

Az Európa Stratégia Kutatóintézet 2020 novemberében útjára indította EUSTRAT kurzussorozatát, amelynek célja olyan Európai Unióval kapcsolatos ismeretek átadása, amelyek segítik a résztvevőket abban, hogy az Intézet kutatóinak tudományos és szakmai tapasztalatain keresztül elmélyedjenek egyes uniós szakpolitikák tanulmányozásában.

A kurzussorozatot a nyári szünet kivételével minden hónap utolsó péntekén 15:00-16:30-ig követhetik nyomon az érdeklődők a regisztrációt követően e-mailben megküldött Microsoft Teams csatlakozási linken keresztül. Minden érdeklődő, aki februártól valamennyi kurzuson részt vesz 2021-ben, az év végén a kurzuson való részvételről az Intézetvezető, Dr. Navracsics Tibor által kiállított igazolásban részesül, valamint meghívást nyer az év végére személyes részvételű eseményre az intézet kutatóinak részvételével.

2021. március 26-án Gát Ákos Bence Uniós jogállamiság-vita: betekintés a kulisszák mögé című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. 

Gát Ákos Bence jogász, politológus, az Európa Stratégia Kutatóintézet kutatója. Diplomáit a párizsi Sciences Pón, az ENA-n, a Paris 1 Panthéon-Sorbonne Egyetemen és a Strasbourgi Egyetemen szerezte. 2019-ben jelent meg könyve „Küzdelem az európai színtéren – A Magyarországgal szembeni „jogállamiság”-kritika feltáratlan összefüggései” címmel.

Mindennapossá vált, hogy az Európai Unió a „jogállamiság” nevében bírálja egyes tagállamait, köztük Magyarországot. Uniós szinten egyre több mechanizmust hoznak létre abból a célból, hogy folyamatos kontrol alatt tartsák az európai országokat, amelyek erőteljesen érintik a tagállamok önálló politikai cselekvéshez, szuverenitásuk megőrzéséhez fűződő jogát. Az előadás célja volt bemutatni, mikor és hogyan alakult ki az európai uniós jogállamiság-politika, melyek a fő eszközei és milyen politikai csoportdinamikák és eszmerendszerek állnak a hátterében. Az előadó számos, korábban feltáratlan összefüggésre világított rá, a kurzus résztvevői így betekintést nyerhettek az uniós politika kulisszái mögé, egyedülálló ismeretekkel, átfogó képpel gazdagodhatnak az elmúlt évtizedünket meghatározó uniós jogállamiság-vitával kapcsolatban. 

A teljes előadás felvételről visszanézhető az alábbi linken.

A soron következő kurzus 2021. április 30-án kerül megrendezésre. 

A kurzussorozat aktuális órái az Intézet közösségi média felületén is megtalálhatók.