Köpönyegforgatás vagy skizofrénia?

Minap azon kaptuk fel a fejünket, hogy az ultranacionalista, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) az RMDSZ-szel szeretne szövetkezni, hogy együtt védjék meg a kárpátaljai magyarok és románok szabadságjogát.

Biztosan elfeledkeztek mindazokról a sértő kijelentésekről, amelyeket ezelőtt tettek a magyar közösséggel szemben, elfeledkeztek az Úz völgyi provokációkról, és nem néztek utána, hogy az RMDSZ ezt a munkát már évek óta végzi és nem kíván olyanokkal szövetkezni, akik nyíltan szítanak az erdélyi magyar közösség ellen.

Az AUR társelnöke, Claudiu Târziu szenátor sajtótájékoztatón jelentette be, hogy példaértékűnek tartja Magyarország nemzetpolitikáját, hiszen, „barátaiknak” – elég cinikus, nem? –  szintén van kisebbségük Ukrajnában, vannak iskoláik, gimnáziumaik, magyar nyelvű egyetemi tanszékeik, kulturális tevékenységekre elkülönített pénzük, jelentős összegek, ezért ő szorgalmazza azt, hogy pártja lépjen szövetségre az RMDSZ-szel az ukrajnai románok és magyarok védelmében.

AZ RMDSZ mereven elutasította az ajánlatot, szerintük egy helyes válasz létezik erre a helyzetre: teljesen kizárt bármilyen együttműködés az AUR-ral! Nem lehet komolyan venni azt, aki a külhoni románok támogatására szólít fel, ugyanakkor itthon támadja a kisebbségeket. Ami az ukrajnai román és magyar közösségeket illeti: az RMDSZ eddig is kiállt mellettük, és a jövőben is támogatja azon törekvéseiket, hogy kisebbségi jogaikat érvényesítsék.

De mi is a baj az AUR-ral? Miért határolódik el a romániai magyar közösség képviseletében az AUR-tól az RMDSZ?

Lépjünk kicsit vissza az időben: 2019-et írunk és Úz völgyében járunk, ahol román nacionalisták gyalázzák a magyar katonasírokat és magyargyűlölő rigmusokat skandálnak. Nos, ezeknek az embereknek a vezére által alapított párt az AUR, amely a tavaly decemberi választásokon a szavazatok mintegy 9,1 százalékát szerezte meg, és a parlament negyedik legerősebb pártjává vált. A beiktatás után néhány nappal, George Simion, a párt elnöke azt nyilatkozta, hogy megszüntetné az etnikai alapon szerveződő pártokat, ekként az RMDSZ-t is. Az elmúlt hetekben a járványügyi korlátozások elleni tüntetések élére állt, ott is bőven hangzottak el nemcsak oltásellenes, de magyarellenes skandálások is!

Nos, az AUR partnerkeresése vagy köpönyegforgatás vagy skizofrénia, azonban az erdélyi magyar közösségnek egyikre sincs szüksége, sőt!

2021. 04. 12. - Hegedüs Csilla

Képek: UH.ro, Merce.hu