Magyar-Román Gazdasági Vegyes Bizottság – közös sikertörténet?

A Magyar-Román Gazdasági Együttműködési Kormányközi Vegyes Bizottság (GVB) 2020 novemberében elhalasztott 8. ülésére 2021. április 8-9-én került sor Budapesten, melyet a magyar fél részéről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a román fél részéről pedig Claudiu-Iulius-Gavril Nasui gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszter elnökölt. A kétnapos ülés első napján a szakértők egyeztetései zajlottak, míg a második napon a társelnökök, illetve a teljes Bizottság ült össze.

Habár a magyar-román kapcsolatok, általános értelemben, nagy jóakarattal sem mondhatók megfelelőnek, Szijjártó Péter a Bizottság egyeztetése utáni sajtótájékoztatón kiemelte, hogy gazdasági szempontból a helyzet kitűnő, mivel a magyar-román gazdasági együttműködés közös sikertörténet, amely erősítette a két ország kapcsolatát. Magyarország és Románia rendkívüli mértékben egymásra van utalva, melyre a külgazdasági és külügyminiszter néhány példát is említett, melyek szerint Magyarországnak Románia a negyedik legfontosabb exportpiaca, a magyar tőke számára pedig a hatodik legfontosabb célország. Szijjártó arról is tájékoztatott, hogy tavaly a kereskedelmi forgalom értéke 8 milliárd eurót tett ki, valamint egyes magyar vállalatok sikerét is kiemelte: a Mol újabb 14 benzinkutat, és 40 elektromos töltőállomást épít majd ki a román autópályák mentén, a romániai OTP pedig a 97. bankfiókját nyitotta meg.

Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón a két miniszter aláírta a Mátészalka-Szatmárnémeti gyorsforgalmi út létesítéséről szóló megállapodást, melynek eredményeképpen az új útszakaszt 2024-ben adják majd át. Az eseményen szintén aláírták a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Román Kereskedelmi és Iparkamara szándéknyilatkozatát a román-magyar vegyeskamara létrehozásáról. A határátkelők helyzetével kapcsolatban is eredményt értek el a Felek; az időszakosan működő határátkelőhelyek közül az eleki és a dombegyházi határátkelőhelyeken lehetőség lesz az állandó átkelésre. A sajtótájékoztatón közölték, hogy lezárult az a tender is, mely lehetővé teszi a Fekete-tenger alól kitermelt gáz eljuttatását Magyarországra.

A román társelnök kifejtette, hogy a találkozó alkalmával megkötött megállapodások biztosítják majd a gazdasági kapcsolatok bővítését a két ország között, amely mindkét fél számára hasznos, illetve üdvözölte a romániai magyar beruházásokat is, kiemelve, hogy a román cégek magyarországi beruházásait is jelentősen bővítik a jövőben. A román miniszter szerint a járvány hatására még fontosabb lett a szomszédos államok közötti közvetlen együttműködés fontossága.

A gazdasági témák mentén folytatott egyeztetés tehát baráti légkörben zajlott, illetve több témakör tekintetében is sikerült előrelépni. Fontos azonban megemlíteni, hogy a Felek között az 1990-es évek végén több vegyes bizottság is létrejött, pontosabban a létrehozott kormányközi Vegyes Bizottságon belül különböző témakörökért felelős szakbizottságok jöttek létre, így például a fenti gazdasági vegyes bizottság, a kisebbségügyi együttműködési szakbizottság, valamint egyéb témakörökkel foglalkozók is. Míg a gazdasági területet a két ország gazdaságának fenntartása lendületben, szükségszerű működésben tartja, például a kisebbségi vegyes bizottság tevékenysége az utóbbi 10 évben teljes mértékben befagyott. A kisebbségi kérdésekben történő egyeztetések ugyanis már a vegyes bizottsági rendszer működésének korszakában is sok ellenségeskedésre adtak okot a felek között; az elmúlt 10 évben, sőt, az elmúlt években pedig olyan vitás kérdések kerültek felszínre, főként a romániai magyar közösség jogainak megnyirbálásából adódóan, amelyek gátolják, sőt egyre inkább elmérgesítik a viszonyt a két ország között. Ezzel szemben a gazdasági együttműködést töretlen, és szükséges, illetve elengedhetetlen területként jellemzik a felek, így láthatóan éles a törésvonal a gazdasági, illetve például a kisebbségi kérdések mentén, melyet a GVB jelenlegi sikere, valamint a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság sikertelensége is bizonyít.

2021. 04. 13. - Varga Csilla

Kép: https://kronikaonline.ro/kulfold/kozos-sikertortenetek-szorosabbra-fuzik-a-roman-magyar-gazdasagi-egyuttmukodest