Mit tudunk fejleszteni Romániában, és mennyi pénzből?

Azt hinnénk, hogy az országos helyreállítási tervnek mindenki örül, azonban mindamellett, hogy a kormány azon dolgozik, hogy az Európai Bizottság ajánlásai alapján alakítsa a tervet, az ellenzék hamis híreszteléseivel is foglalkoznunk kell.

Hogy csak párat említsek, például azt mondják, hogy Románia nagyon rosszul áll az európai alapok abszorbcióját illetően. Nos, ez nem igaz. Május elején az abszorbciós ráta, a 2014-2020-as támogatási ciklusban, 55%-os volt, azaz 16,8 milliárd euró érkezett az országba. Ez az EU-s 58%-os átlagát üti, egyenlő például Belgiuméval és nagyobb, mint Olaszországé, Spanyolországé, Dániáé és Hollandiáé.

Egy másik: Románia már 1,3 milliárd lejt veszített az országos helyreállítási alapból. Ez sem igaz! Románia egy fillért sem "veszített" a PNRR-ből. Az egyes tagállamok számára a helyreállítási és rugalmassági mechanizmusból történő felosztást egy rendeletben előírt számítási képlet alapján hajtják végre. A végleges kiosztást az Eurostat 2019-re vonatkozó adatai alapján állapítják meg. Az eredeti kiosztások, avagy a 30,4 milliárd euró csupán becsléseken alapult, nem pedig végleges adatokon. Az alapok elosztásának meghatározásakor figyelembe vették a bruttó nemzeti jövedelmet, mivelhogy Románia gazdasága jobban teljesített, mint más EU-államok gazdasága, módosítottak a becsült összegen. Így lett a biztos összeg 29,2 milliárd euró.

A harmadik: Románia nem támogatta a járvány idején a kórházakat. Hadd beszéljenek a számok: 2,7 milliárd euró, 169 szerződés. Azaz 2,7 milliárd eurót fordítottunk az európai alapokból az elmúlt évben romániai kórházak támogatására, hogy a kórházak és az egészségügyi személyzetet segítse, hogy felvehessék a harcot a koronavírus-járvány okozta nehézségekkel!

Nemcsak az egészségügyet, hanem az oktatást is támogatjuk, hiszen a diákoknak és tanároknak egy eddig soha nem látott helyzettel kellett szembenézniük és alkalmazkodniuk. Éppen ezért 123 600 diák és több mint 6000 tanár kap internet-hozzáféréssel ellátott táblagépeket és laptopokat, hogy zavartalanul tudjanak részt venni az online oktatási tevékenységeken. Mindezt több mint 57 millió euró vissza nem térítendő uniós forrásokból.

Értsük meg, az Országos helyreállítási terv egy olyan lehetőség az ország fejlesztésére, amit nem szabad elszalasztanunk. Ehhez pedig munkára, nagyon sok munkára van szükség. Jó lenne, ha erre tudnánk koncentrálni, nem pedig az álhírekkel szembeni harcra.

2021.06.23. Hegedüs Csilla