Bevezetés
„A bővítés nem más, mint a hitelesség megvalósulása. Hitelesség egyrészt a tagjelölt részéről, hogy teljesíti az összes kritériumot és bevezeti a tagsághoz szükséges reformokat, másrészt hitelesség az Európai Unió oldaláról is, mely a szigorodó feltételek teljesülése után folytatja a bővítéseket.” Juan Manuel Durao Barroso, volt bizottsági elnök szavai megalapozták a bővítéspolitika, azon belül a szerb és európai uniós kapcsolatok központi elemét, mégis ma az Európai Unió hitelességvesztéséről és Szerbia Közösségtől való távolodásáról beszélhetünk. A kérdés, hogy ez a kijelentés a valós érdekekkel összeegyeztethető, vagy csupán a felek politikai diskurzusának köszönhető percepció eredménye? Az európai kontinensre is begyűrűző koronavírus járvány, illetve az azt övező nagyhatalmi diplomácia az euroszkepticizmus erősödését eredményezte Szerbiában. Az Európai Unió tagállamai, a V4 országok és Magyarország is igyekeznek a válságok közepette a bővítéspolitikára, illetve a kapcsolat mélyítésére koncentrálni, azonban a jelenlegi status quo úgy látszik, a szerb hintapolitika legbőségesebb táptalaját adja.
Szerbia az Európai Unió Nyugat-Balkán régió felé tett nyilatkozatai és gyakorlati lépései, továbbá Horvátország taggá válása után valós alternatívaként számol a gazdasági integrációhoz való csatlakozással, ugyanakkor a kezdeti lelkesedés egyre inkább mérsékelt jelleget ölt. Az Európai Unió a 2000-es évek óta nagy hangsúlyt fektetett a nyugat-balkáni országokkal való kapcsolatok építésére, mindazonáltal - többek között a különböző válságokra történő reagálás eredményeképpen - nem tud kézzel fogható eredményeket felmutatni az európai perspektíva megerősítésén túl, amely politikai diskurzusváltozásokat követelt meg.
Az Európai Unió bővítéspolitikai hullámvasútja
Szerbia 2014-ben kapta meg tagjelölti státuszát és az ezt követő években a bővítéspolitika keretrendszerébe 2-3 évente új elemek kerültek beépítésre. Míg 2010-ben és 2012-ben a hitelesség és a jogállamiság, addig Szerbia tagjelölti státuszának megszerzésétől a közigazgatási reform és a demokratikus intézmények megerősítése volt a középpontban. Az Európai Bizottság majdnem egy hónappal a tervezett határidő után, 2015. november 10-én elfogadta az új bővítési csomagját. Különlegessége, hogy a stratégia immáron nem egy-két évre, hanem 2015 és 2019 közötti időszakra szólt, amely összefüggésben áll az Európai Bizottság és Európai Parlament tagjainak mandátum idejével. Az Európai Unió újratervezte és harmonizálta az országjelentéseket, mellyel az egyes országok által elért eredmények összehasonlíthatóvá váltak, a további feladatok kijelölését megkönnyítendő. Az Európai Unió stratégiáját vizsgálva elengedhetetlen kitérni az úgynevezett Berlin-folyamatra, amely egyfajta kiegészítéseként értékelhető a bővítéspolitikának és egy rugalmas minilaterális formát kínál. Hiányossága, hogy bár évente megrendezésre kerülő legmagasabb találkozó, ugyanakkor nem intézményesült, és eredményei nehezen mérhetőek. További gyengesége, hogy alapvetően az önkéntességre épül és a tagállamok szeretik saját érdekeiket becsatornázni. Jean-Claude Juncker 2017-ben, beszédében kinyilvánította: „Ha szomszédságunkban nagyobb stabilitást akarunk, akkor hiteles bővítési perspektívát kell kínálnunk a nyugat-balkáni országok számára.” Hasonló gondolatokat vetett papírra Emmanuel Macron francia köztársasági elnök is, aki a 2017. szeptember 26-i beszédében hangsúlyozta, hogy az uniónak nyitva kell tartania a kaput a Balkán számára. Az előzmények ismeretében nagy várakozás fogadta a Közösség 2018. évi bővítési csomagját. A tárgyalások a 2018. február 6-án elfogadott „Hiteles bővítési stratégia a Nyugat-Balkánra vonatkozóan és fokozott uniós szerepvállalás a Nyugat-Balkánnal” dokumentummal vették kezdetüket. A bővítési stratégiában megjelent az Európai Unió hitelesség és európai perspektíva melletti elköteleződés, illetve a csatlakozás külső és belső dimenziója. A külső dimenzió a nyugat-balkáni államok reformlépéseinek előmozdítására, a belső pedig az Európai Unió azon képességére hivatott utalni, hogy képes legyen új államok befogadására. Az Európai Unió a civil szervezetek bevonásának fontosságán, és az úgynevezett zászlóshajó-kezdeményezéseken túl konkrét ígéreteket is megfogalmazott azzal, hogy Montenegró és Szerbia számára a 2025-ös rugalmas céldátumot jelölte ki a csatlakozásra, mellyel az kézzelfogható közelségbe került. A stratégiát követően, 2018. április 17-én jelent meg a Bizottság bővítési csomagja, mely a hiányosságokat hivatott részletezni és további ajánlásokat fogalmazott meg az előrelépés érdekében. Fontos kiemelni, hogy a csomag közzétételét a Bizottság őszről tavaszra helyezte át, amellyel a statisztikai adatok transzparenciáját szerette volna elérni. 2019-ben az Európai Unió a bővítési fáradtságán igyekezett ismét túllendülni, amelynek első komoly lépése a Bizottság szomszédság és bővítéspolitikáért felelős biztosának előterjesztésében elfogadott új bővítési mechanizmus. A Bizottság hat problémaalapú területre osztotta fel a tárgyalási fejezeteket, amellyel a jelöltekkel való tárgyalást nem fejezetek, hanem területek szerint kezdik meg.
Mindazonáltal az időközben kitört koronavírus-járvány átformálta az európai prioritásokat, így a 2020. évi zágrábi videókonferencián a járvány közös kezelése került a fő pontok közé. Ennek fényében már az is eredményként említhető, hogy a csúcs a tervezett időpontban került megtartásra és az, hogy mindegyik tagállam jelen volt az eseményen. Másik oldalról megközelítve viszont a bővítés kérdése elvi síkon maradt és csak az európai perspektíva megerősítése kapott helyet, melyet Ursula von der Leyen „a Nyugat-Balkán az Európai Unióhoz tartozik” mondat ismétlésével igyekezet finomítani. A csúcstalálkozó további megosztó témájaként említhető a jogállamiság kérdésköre, amely az elmúlt években egyre nagyobb fajsúllyal jelent meg a Közösségben, és amely mentén a tagállami érdekek is markánsabban különültek el.
Az Európai Unió, adottságai miatt nem tekinthető minden szempontból egységes térségnek, „de a differenciálódás olyan optimális szintje jellemzi, amely nemcsak lehetővé teszi, de fel is erősíti a versenyt”. Franciaország egyre inkább az Európai Unió belső válságának kezelésére igyekszik fókuszálni, Németország pedig a koszovói-szerb konfliktus megoldását pedig elsősorban Szerbiától várja. A Közösségen belüli föderalista és nemzetállami Európát hirdetők diskurzusa továbbra is meghúzódik, és Szerbia felvétele a Közösségbe egyértelműen utóbbiakat erősítené. Ezeknek a tényeknek az ismeretében azt lehet mondani, hogy bár a bővítéspolitikában tapasztalható elköteleződésről relevancia mutatkozik az európai tagállamok részéről – melyben a 2020. évi Zágrábi Csúcs kiindulópont lehet -, de ahogy a thesszaloniki alapok is lefektették, a csatlakozáshoz elengedhetetlen a tárgyalási keretrendszer megtöltésére vonatkozó hajlandóság.
Ez a hajlandóság azonban az elmúlt években mérséklődni látszik, mely a szerb kormány magatartásában és a társadalom Európai Unióról alkotott percepciójában is érzékelhető. Egyrészről Szerbiának a csatlakozási tárgyalások előrehaladásának feltételeként a Koszovóval való viszony rendezését kell előmozdítania, viszont e tekintetben a 2020 augusztusi csúcstalálkozó – főként politikai – eredményein túl azóta nem sokat tett le az asztalra. Másrészről a Balkan Barometer 2020. évi jelentéséből kitűnik, hogy a szerb társadalom nem látja tisztán, hogy egy esetleges uniós tagság életszínvonal növekedést eredményezne. Ennek eredményeképpen az eddig tizennyolc megnyitott fejezeten túlmenően a szerb kormány feltételezhetően nem érdekelt a gyakorlatban a demokratikus reformok végrehajtásában, mert ezzel rövid távon a saját maga által kiépített politikai struktúrát ásná alá, hosszú távon pedig a kormányzáshoz szükséges társadalmi támogatottságát és politikai tőkéjét veszélyeztetné. Ez a helyzet Alexandar Vucic államfőnek tökéletes helyzetet teremt. A valós gazdasági érdekeken túl – melyek Szerbiát egyértelműen az Európai Unióhoz kötik – úgy képes a politikai szinten paradigmaváltásra következtethető kijelentéseket tenni, hogy azzal fenntartja belpolitikai támogatottságát és a bővítéspolitika stagnálásából fakadó nyomást az Európai Unióra helyezi. Ez a folyamat a pandémia és a megjelenő koronavírus-diplomácia következtében is megfigyelhető volt Szerbia relációjában.
Koronavírus-diplomácia és az euroszkepticizmus növekedése
A járvány ütemének növekedésével nyilvánvalóvá vált, hogy a főbb geopolitikai szereplők puha hatalmukat és segélyeiket fogják felhasználni külpolitikai céljaik eléréséhez. A „koronavírus-diplomácia” Szerbiát Kína, Oroszország és az EU hatalmi háromszögbe helyezte. Az Egyesült Államok kormánya elsősorban a belső kihívások megoldására összpontosított, így nem csak Szerbiában, de globálisan is nagyrészt hiányzott ebből az érdekérvényesítési sakkjátszmából. A válság kibontakozása idején Szerbia leginkább az EU és Kína közötti érdekérvényesítési spirálban találta magát, Oroszország harmadlagos szereplőként lépett fel. Az ország rendkívüli állapotot hirdetett a válság legelején, tavaly márciusban. Ezzel egyidejűleg az Európai Bizottság betiltotta az orvosi ellátás exportját. A lépés erős kritikákat hozott felszínre a nyugat-balkáni térségben, a szerb államfő az európai szolidaritást pedig egy tündérmeséhez hasonlította. A megállapítás az Európai Bizottságot lépéskényszerbe hozta, amely az Előcsatlakozási Támogatási Eszközön belüli átcsoportosítással 38 millió eurónyi támogatást biztosított a nyugat-balkáni államok egészségügyi szektorainak támogatására. Ezen túlmenően az Európai Unió 373 millió eurót irányzott elő a szociális és gazdasági hatások mérséklésére, illetve Szerbiát a közös közbeszerzési megállapodásba is integrálta. Az azonnali átcsoportosításból Szerbia 15 millió eurót, az IPA-források átrendezéséből fakadóan pedig 78,4 millió eurót kapott. A pénzügyi támogatások felett a Regionális Együttműködési Tanács az Európai Unióval karöltve kezdeményezte a zöld folyosók létrehozását, amely az egészségügyi eszközök, alapvető javak és szolgáltatások áramlását könnyíti meg. A térség nyugat-balkáni országok parlamenti elnökei egy közös kéréssel is fordultak az uniós vezetőkhöz annak érdekében, hogy a régió kikerüljön az exporttilalmak alól.
Látható, hogy az Európai Unió az európai integráció érdekében is igyekezett a hitelességét megtartani, azonban szükséges kitérni Alexandar Vucic beszédére a járvány első felében: „Az európai szolidaritás nem létezik. Mese volt. Külön levelet küldtem csak azoknak, akik segíteni tudnak. Ez Kína.” A nyugat-balkáni régiót is érintő járvány hatásaira az uniós tagállamok nem tudtak összehangolt választ adni. A szerb külpolitikát korábban is hintapolitika jellemezte, de a helyzet tovább erősítette a Szerbia és Kína közötti barátságot. A Szerb vezetés igyekezett a legtöbb előnyhöz jutni, amely a nemzetközi támogatás tekintetében különösen látványosan jelent meg. Vucic elnök 2020 márciusában és szeptemberében találkozott Chen Bo belgrádi kínai nagykövettel, aki a támogatásáról biztosította Szerbia vezetőjét. Az államfő hangsúlyozta, hogy elsősorban tudásra, szakemberre és eszközökre van szüksége az országnak. A kínai segítség elismerésére, a doktorok érkezésére a szerb vezetés számos gesztust tett, többek között a kínai zászló megcsókolásával és „Köszönöm, Xi testvér” plakátkampánnyal mondtak köszönetet. A médiában szerte a világon a szerb esetet használták arra, hogy szemléltessék Kína sikerét az európaiak szívének és elméjének elnyerésében a szükség idején. Mindazonáltal nagyobb kínai cégek részéről is érkezett segítség, a China Railway International hőérzékelő kamerákkal, maszkokkal és adományokkal járult hozzá a felkészüléshez.
A vírus hatásainak kezeléséből természetesen Oroszország sem maradhatott ki Szerbia relációjában. Alexandar Vucic szerb, illetve Vladimir Putin orosz elnök 2020 áprilisában egyeztetett, ahol az orosz fél leszögezte, hogy Belgrád számíthat Moszkva szolidaritására és támogatására. Az első humanitárius segélyt 2020. április 3-án küldte Oroszország. Alig 24 óra alatt 11 repülőgép szállt le, mely szakembereket, valamint mesterséges szellőztető gépeket és orvosi berendezéseket szállított Szerbiába. Orosz szakértők fertőtlenítették az egészségügyi és állami intézményeket több mint 40 szerb városban. Annak ellenére, hogy ez a segítség szerény volt a kínaiak által nyújtott segítséghez képest, a közvéleményben rendkívül pozitívan értékelték, különösen az ország középső részén, ahol a segítség koncentrálódott. A segítség kiemelkedő társadalmi elfogadása párhuzamba állítható a nyugat-balkáni orosz és kínai beruházások növekedő számával. Annak ellenére, hogy 2014 és 2019 között Szerbia az Európai Unió tagállamaival több mint 20-szor akkora kereskedelmi forgalmat bonyolított le, mint Kínával vagy Oroszországgal, az utóbbi két nagyhatalommal történő gazdasági fellendülés nagyobb társadalmi hatást gyakorol az állampolgárok életében.
V4 tagállamok politikai közeledése Szerbiához
Ez a hatás veszélyeztetheti a csatlakozási tárgyalások előrehaladását, ami ellen az Európai Unió tagállamainak adekvát választ kell adnia. Ebben a válaszadásban a Visegrádi Négyeknek, azon belül Magyarországnak is nagy szerepe lehet. A V4 tagállamok, kiemelten a 2020-2021. évi lengyel elnökség ideje óta egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a nyugat-balkáni országokkal való kooperációra. A lengyel elnökség 2020. évi prioritásai között került megfogalmazásra a szomszédos régiókkal történő együttműködés elmélyítése, az információcsere megkönnyítése, valamint a Berlin-folyamat újraélesztése, mely mellett a tagállamok bilaterális szintű politikai közeledése is érzékelhető volt. 2020. december 18-án Szijjártó Péter Nikola Selakoviccsal való tárgyalása után a magyar-szerb viszony soha nem látott gyümölcsözéséről beszélt, aminek érdekében további erőfeszítéseket kíván eszközölni. Ilyen erőfeszítésként értelmezhető Magyarország 2021. februári lépése, mellyel rendőri kontingenseket küldött Szerbiába a határok megerősítése érdekében. A politikai közeledés a szlovák- szerb, illetve cseh-szerb kapcsolatokban is egyre erősebben érzékelhető. Előbbi esetében kiemelendő Ivan Korcok szlovák külügyminiszter szerbiai látogatása, melynek keretében a koszovói helyzet megoldásáról tárgyaltak a felek, és ami után Salekovic a szlovák kormány erőfeszítéseit méltatta. A cseh-szerb kapcsolatokban is erőteljes politikai közeledés indult el, ugyanis Milos Zeman cseh elnök 2021. május 18-i szerbiai látogatása után bocsánatot kért az 1999-es NATO bombázásért. 2021. június 28-án a lengyel elnökség Rogalinban még megszervezte a V4 külügyminisztereinek éves találkozóját, melyen az EU Belgrád-Pristina párbeszédért és egyéb nyugat-balkáni regionális kérdésekért felelős különleges képviselője is részt vett. A külügyminiszterek határozott és egyértelmű támogatásukat fejezték ki a nyugat-balkáni országok európai uniós törekvését illetően, továbbá hangsúlyozták, hogy a bővítés a Közösség stratégiai célja. A találkozó keretében továbbá üdvözölték, hogy június 22-én a Tanács politikai kormányközi konferenciát tartott Szerbiával (és Montenegróval), és megerősítették elkötelezettségüket a Nyugat-Balkán Alap működése tekintetében is.
A 2021. júliusa óta a pozíciót betöltő magyar elnökség is tovább viszi ezeket az ambiciózus célokat. Magyarország a nyugat-balkáni régióra kulcsfontosságú területként tekint, mind a gazdasági kapcsolatok, mind pedig a migráció feltartóztatása végett. Szijjártó Péter külügyminiszter elismerően beszélt Szerbia oltási programjáról és járványkezeléséről 2021. júniusában. Magyarország a kezdetektől fogva konzekvensen támogatja a szerb uniós csatlakozás perspektíváját, mely Orbán Viktor miniszterelnök múlt hónapban tartott Európai Unió megreformálásáról szóló beszédében is jelen volt.
A tagjelölt országok jövője a tágabb Európai erőtérben
Természetesen, önmagában a szerb EU-s csatlakozás nem válaszható szét a tágabb nyugat-balkáni régió jövőjétől és európai uniós perspektívájától, hiszen egy közös történelmi és földrajzi régióról beszélünk. Kulturálisan és vallást tekintve az egyik legsokszínűbb hely Európán belül. A Nyugat-Balkán a nemzetállamok létrejötte előtt a római-, bizánci-, majd az oszmán birodalmak kulturális és történelmi jegyeit is hordozza magában. A vallási csoportokat tekintve a katolikus, muzulmán, zsidó, valamint ortodox hívek is jelentős számban képviseltetik magukat. Sajnos a történelem viharai során a békés együttélés időszaka csak nagyon ritkán adatott meg a térség országainak, ezért is rendkívül fontos egy európai (uniós) perspektíva felvázolása. A XIX. században az oszmán uralom alól felszabadított térség az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország közötti nagyhatalmi vetélkedés váltotta fel, amely később a Monarchia felbomlásakor Szerbia hatalmi ambíciói követték. A térség földrajzi elhelyezkedése miatt Európa és egyben az Európai Unió Kelet-Mediterrán kapuja. A jelenlegi nagyhatalmak gazdasági befolyásszerzése ezért is komoly aggodalomra ad okot, amely főként orosz, kínai és amerikai befektetésekben valósul meg. Sajnos az Európai Unió és tagállamai a belső viszályok mellett kevésbé tudtak a térségre koncentrálni, amelyik esetben megtörtént ott is a vélt vagy valós történelmi nézetkülönbségek kerültek a felszínre. Mind az észak-macedón, mind az albán fejezetek tárgyalása politikai színezetet kapott. Az előbbinél Bulgária akadályozza a közeledési folyamatot történelmi sérelmek és a nemzeti identitáspolitika felszínre hozatalakor. Az utóbbi országnál Hollandia kifogásokkal élt a korrupció, szervezett bűnözés illetve a menekültügyi eljárás hiányosságai tekintetében.
Ennek ellenére a régiós együttműködés számos területen rohamosan fejlődik. Apró, bár fontos lépésnek tekinthető, hogy július 1-től a nyugat-balkáni hatok eltörölték a roaming díjakat, így könnyítve az emberek, termékek, tőke és szolgáltatások folyamatos áramlását. Az EU 3.3 milliárd eurós támogatás nyújtott a Covid-válság miatt bajba került térségnek, amely eszközbeszerzésre, védelmi felszerelésekre, gazdasági helyreállításra, munkahelymegőrzésre és a vállalkozások támogatására tud költeni. A 18 millió fős piaccal rendelkező déli régió gyors gazdasági kilábalása az egész Unió gazdaságára is közvetlen pozitív hatással bír.
A Covid elleni általános védekezés mellett az Európai Unió aktívan támogatja a gazdaságfejlesztést. A tavaly októberben elfogadott Gazdasági és Befektetési Csomag részeként 9 milliárd euró pénzügyi támogatást kapnak a térség országai. Ennek következtében Várhelyi Olivér bővítési biztos elmondta, hogy a finanszírozás főként a közlekedési (elsősorban közúti és vasúti) infrastruktúra, a szénről való átállás, energiahatékonyság területeit érinti. Összességében egy integrált regionális piac létrehozása a cél.
Intézményes reformok a bővítésen túl
A helyi közösségek, illetve az állam és a privátszféra bevonása az Európai Unió koordinációjával rendkívül fontos, viszont a fejlesztések mellett intézményi és politikai kulturális megújulásra is szükség van. A demokratikus átmenet során Észak-Macedónia nagyot lépett előre a prespa-i megállapodással, kiegyezve a görög fél által is szorgalmazott névváltással. A közigazgatás és bírói reformok területén is komoly fejlődés történt megszilárdítva az európai elkötelezettséget. Ennek ellenére a 2021. júliusi Általános Ügyek Tanácsán a tagállamok nem tudtak megegyezni a kormányközi konferencia következő időpontjáról Észak-Macedónia és Albánia tekintetében. A csomagmegközelítés (a két ország együttes kezelése) fontos mérföldkő, viszont a döntésképtelenség hitelvesztéshez vezet. Albánia esetében minden tagállam egyetértett, Észak-Macedónia esetében csak Bulgária volt „akadályozó tényező”.
A kiútkeresés jelenleg a szlovén soros elnökségen múlik, mivel hangsúlyos szerepet kap a Nyugat-Balkán az elnökségi programjukban. Idén októberben szerveznének egy EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozót, ahol áttörést szeretnének elérni az érzékeny politikai kérdésekben (bolgár vétó, Belgrád-Pristina párbeszéd). Amennyiben áttörés születik a két ország fejezet-tárgyalásainak megkezdése érdekében, úgy az EU és tagállamai megerősödve jöhetnek ki a helyzetből. Viszont egy elutasító döntés nem csupán hitelességi, hanem komoly biztonsági és geopolitikai kockázatot is rejt magában. A követelmények teljesítése mellett politikai okokból történő folyamatos elutasítás könnyen az EU érdekeivel ellentétes nagyhatalmak szorosabb vonzáskörzetébe sodorhatja a térség országait. Ez az unió számára komoly kihívást jelenthet a jövőre nézve. Ha csupán az illegális migráció által generált kockázatokat nézzük, a belorusz-litván politikai csörtéből is látszik milyen könnyen használható politikai fegyverként az ügy. A szlovén elnökség prioritásai a politikai és intézményes reformokon túl kiterjednek a Közös Biztonság- és Védelempolitikai, különösen a kibervédelmi együttműködés területeire is. Következtetésképp, az EU-s tagállamok a klímaváltozás, a gazdaság és infrastruktúrafejlesztés mellett fontos biztonsági és védelmi ügyekben is együtt kell, hogy működjenek a nyugat-balkáni hatokkal. Az idén beinduló új többéves pénzügyi keretből profitáló tagállamok projektjei húzóerővel bírhatnak majd az EU szomszédságpolitikájában résztvevő államokra, így a tagjelöltekre is. Természetesen a régiók közötti együttműködés kiemelt szereppel bír, hiszen a megbízható infrastruktúra, turizmus, közigazgatási, igazság- és bűnügyi együttműködés vagy akár a környezetvédelem és a digitalizáció hozzáadott értékkel bírnak az emberek számára. A határokon átívelő együttműködés Magyarország számára kiemelten fontos, mint az EU külső határaival rendelkező ország, mind biztonságpolitikai és gazdaságfejlesztési szempontból, ezért a magyar V4 elnökségnek kiemelt szerepe lesz közös tervek kialakításában.
A Nyugat-Balkán jövője: V4+?
A gazdasági méret és földrajzi elhelyezkedés miatt a visegrádi országok közül Magyarország számára különösen fontosak a térségben zajló gazdasági és politikai folyamatok. A július 28-i közös V4-es kommünikében a tagok hitet tettek a csatlakozási tárgyalások haladéktalan folytatásához. Mivel a V4-ek közül csak Lengyelország tagja a berlini folyamatnak, nem csak azon belül érdemes becsatornázni a Kelet-Közép Európai régiós prioritásokat, hanem attól függetlenül is be kell vonni a Nyugat-Balkánt a lehető legtöbb regionális együttműködésbe. Ennek egy jó alapja lehet a V4+ formáció, amely kellően rugalmas, nem intézményesített hálózata lehet a nyugat-balkáni hatokkal való együttműködésnek. A közvetlen szomszédság lehetőséget adhat a Via Carpathia észak-déli közlekedési folyosóhoz való csatlakozáshoz, amelyet Magyarország erősen támogat. A Három Tenger Kezdeményezésbe való betagozódás szintén új lehetőségeket teremtene a régiónak, hiszen földrajzilag a Kelet-Mediterráneum és a Fekete-tenger között elterülő országokról van szó. Összességében az akadályok mellett óriási növekedési potenciál és számos együttműködési lehetőség közül választhatnak a régió tagjelölt országai, a kérdés az, hogy mennyire tudják a javukra fordítani a helyzetet, s mennyire találnak az EU segítő szándékára közös céljaik megvalósítása érdekében.
2021.07.14. Felde András Bence és Miszlivetz Áron James