Románia Országos Helyreállítási Terve

A román kormány folyamatosan tárgyal az Európai Bizottsággal az Országos Helyreállítási Tervről.  A Bizottság újabb és újabb pontosításokat kér, amit az érintett minisztériumok igyekeznek teljesíteni, a nagyon rövid határidő ellenére is.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség miniszterei, államtitkárai is folyamatosan egyeztetnek az Európai Bizottsággal. Ezzel párhuzamosan elindították a tájékoztatási folyamatot is, hiszen nagyon fontos az, hogy az önkormányzatok, intézmények, akik majd leadhatnak pályázatokat, kellőképpen felkészültek legyenek a 29,2 milliárd euró lehívására.

Hegedüs Csilla, az európai uniós alapok minisztériumának államtitkára, Kolozs és Fehér megye után Maros megyében folytatta a körutat, ahol polgármestereknek, alpolgármestereknek, kerületi elnököknek, tanácsosoknak mutatta be az országos helyreállítási tervet, kiemelve azokat a komponenseket, amelyekre az önkormányzatok pályázhatnak. Számos befektetés vonatkozik rájuk, például iskolákat és bölcsődéket, kórházakat, szociális lakásokat lehet építeni, felújítani, felszerelni, a zöld átállás jegyében elektromos autóbuszokat, iskola buszokat lehet vásárolni, töltőállomásokat lehet felszerelni, bicikliutakat lehet építeni, épületeket lehet restaurálni, de természetesen a gáz és vízszerelés megépítésére is lehet pályázni.

Ezeknek a bemutatóknak a célja, hogy a polgármesterek időben értesüljenek ezekről a lehetőségekről, és már most kezdjenek el tervezni, készülni, hogy akkor, amikor szeptemberben aláírják az országos helyreállítási tervet, ott legyenek a rajtvonalnál, és adják le azokat a pályázatokat, amelyek településeink fejlődéséhez, biztonságához, jólétéhez járulnak hozzá. Marosvásárhely, a pályázatok mellett, mint minden megyeszékhely, alanyi jogon is jut támogatáshoz: a zöld és digitális átállást biztosító önkormányzati alap révén több mint 11,5 millió eurós támogatásban részesül. Ebből a pénzből az okos és zöld közlekedés megvalósítására, azaz tömegközlekedési járműpark cseréjére tud költeni, például vásárolhat elektromos vagy hidrogénnel működő buszokat, létrehozhat elektromos töltőállomásokat, de emellett lehetőség van ifjúsági és szociális lakások, valamint az egészségügyben és tanügyben dolgozók számára lakások építésére is.

Emellett, az Országos Helyreállítási Terv turisztikai és kulturális fejezetében egy fontos befektetéssel szerepel Marosvásárhely: egy több mint 10 milliós eurós befektetés által megvalósul az első országos besorolású fotómúzeuma az országnak. A multifunkcionális múzeumot a volt Domokos házban alakítják ki, a projekt tartalmazza a műemlék-épület teljes felújítását és a legmodernebb felszerelésekkel való ellátását azért, hogy a látogatóknak, kutatóknak megfelelő körülményeket biztosítson az ország hihetetlenül gazdag fotóarchívumának bemutatására, közzétételére a digitalizáció által.  A város fontos központtá válhat a romániai fotótörténet szempontjából, olyan multifunkcionális teret lehet itt kialakítani, amely nagy hangsúlyt fektet az élményközpontúságra, a digitalizációra, és lehetőséget ad a különféle kiállításokra, bemutatókra, műhelyek és egy kutatóközpont működtetésére is. A helyszín kiválasztása nem véletlen: Marosvásárhely nagyon gazdag történelemmel rendelkezik a fényképészet területén. A 19. század eleje óta több tíz fotóműhely és fotópapír gyár működött, amelyek anyagát részben a Maros Megyei Múzeum gyűjteményei őrzik, beleértve az egykori Kantor stúdió adományait is. Ezeknek méltó helye lesz majd a Domokos házban berendezendő múzeumban.  A befektetés célja emellett az is, hogy újabb munkahelyeket hozzon létre Marosvásárhelyen, a felújítás alatt és a múzeum működtetése által, de emellett a turizmus fellendítése és az oktatási komponens is kiemelendő: a múzeum kiváló helyszín lesz majd az iskolások interaktív és informális oktatására is.

2021.07.19. Hegedüs Csilla

Kép: Hegedüs Csilla Fb oldala