Kormányalakítás és választási kampány. Ezek várnak Németországra, illetve Franciaországra az előttünk álló mintegy egy évben, mely időszak alatt a két államot a kiszámíthatóság helyett sokkal inkább a belpolitikai bizonytalanság fogja jellemezni, ami az európai integrációra is kedvezőtlen hatással van.
A francia-német együttműködésre az 1963-as Elysée-szerződés óta, melyben a két ország megbékélése öltött kézzel fogható formát, az európai integráció motorjaként lehet tekinteni. A közösség működését, új irányait illetően máig rendkívül meghatározó ezen államok szerepe, belpolitikai folyamataik az egész Unióra kihatással vannak. Nem történik ez majd másképpen a következő hónapok történései esetében sem.
Németországban szeptember 26-án lesz szövetségi parlamenti választás, melynek végeredménye egyelőre megjósolhatatlan, a három legerősebb párt - CDU/CSU, SPD és a Zöldek - támogatottsága között ugyanis mindössze néhány százalékpontnyi a különbség. Biztosnak egyedül az tekinthető, hogy önállóan egyik politikai erő sem lesz képes kormányt alakítani, így a voksolást követően hetekig, hónapokig tartó koalíciós tárgyalások várnak a politikusokra és az országra. Lehetséges forgatókönyvekből nincsen hiány, a szervezetek vezetői már most, a kampány időszakában körvonalazták, milyen szövetségekben tartják elképzelhetőnek Németország irányítását.
Magától értetődő lehetne, hogy a jobb- és a baloldal két legnagyobb pártja, a CDU/CSU és az SPD ismét vállalja a közös kormányzást, ahogyan azt tették több alkalommal is az elmúlt évtizedekben, azonban a szociáldemokraták jelenlegi álláspontja szerint az újbóli nagykoalíció létrejötte nem reális lehetőség. Igaz, 2017-ben ugyanezt a nézetet vallották, ám végül mégis rábólintottak a kisebbik koalíciós párt szerepére. Olyan módon viszont, hogy az SPD adta volna a kancellárt, sohasem kormányoztak együtt, márpedig a felmérésekből az tűnik ki, hogy a baloldali szervezet szerezheti meg a legtöbb mandátumot és kezdheti meg az egyeztetéseket. Hasonlóképpen nehezítő tényező, hogy a két politikai erőnek nem feltétlenül lesz meg a szükséges többsége a törvényhozásban, mely esetben mindenképpen keresniük kellene egy harmadik partnert is. A Kereszténydemokrata Unió elzárkózott attól, hogy a két radikális párt egyikével, a Baloldali Párttal (Die Linke), vagy az Alternatíva Németországért (AfD) nevű szervezettel legyen tagja a végrehajtó hatalomnak, így a Zöldek, illetve a Szabaddemokrata Párt (FDP) kerülhetne szóba, mint lehetséges szövetséges.
Elképzelhető ugyanakkor az is, hogy tizenhat év után a CDU nem lesz tagja a kormánynak, amennyiben az SPD nyeri a választást és valóban nem szándékozik a kereszténydemokratákkal koalícióra lépni, továbbá sikerül megállapodnia két másik politikai erővel az együttműködésről. Olaf Scholz, a szociáldemokraták kancellárjelöltje a Zöldek mellett szívesen kormányozna az FDP-vel, de nem határolódott el a Baloldali Párttal való közös vezetéstől sem. Noha a szabaddemokratákkal gazdasági kérdésekben jelentős nézetkülönbségeik vannak, Christian Lindner, az FDP elnöke ugyancsak nyitottnak mutatkozik a csatlakozásra egy SPD vezette kormányhoz. Az úgynevezett „vörös-vörös-zöld” koalíció sem esélytelen, hiába érték miatta éles kritikák Scholzot, ugyanis a pozitív gyakorlati tapasztalatokra hivatkozva – mint például a brémai, vagy türingiai tartományi kormányzás -, a Zöldek is üdvözölték ezt az elképzelést.
Egy CDU/CSU, FDP és Zöldek alkotta végrehajtó hatalom is kialakulhat, ám ennek valószínűsége viszonylag alacsony, hiszen egyrészt eltérő véleménnyel rendelkeznek gazdaságpolitikai kérdésekben, másrészt ez azt is jelentené, hogy a növekvő népszerűségű Németország Szociáldemokrata Pártja nem kap helyet a kormányban.
Az Európai Unió másik meghatározó államában, Franciaországban pedig választási időszak veszi kezdetét. 2022 áprilisában a köztársasági elnök személyéről, júniusban pedig a Nemzetgyűlés összetételéről döntenek a választók. Ennélfogva Emmanuel Macronnak nem csupán kihívóit kell legyőznie – közöttük azt a Marine Le Pent, akinek támogatottsága utolérte a regnáló elnökéét -, de dolgoznia kell pártja sikeréért is. Teszi mindezt majd főként azokban a hónapokban, amikor a kampánnyal párhuzamosan az EU Tanácsának soros elnökségével járó feladatokat szintén el kell látnia.
A jövő év elejéig tehát a két nagy tagország figyelme elsősorban saját belügyeire irányul: Németországban elhúzódó koalíciós tárgyalások várhatóak, ráadásul egy hárompárti kormány – újdonságából adódóan - újabb nehézségek forrása lehet, Macron számára pedig a hatalma megőrzése válik elsődleges szemponttá. Mindezek az Unió működésére is hatást gyakorolnak, és következményként az EU-nak érdemes lesz felkészülnie az integrációs folyamat lelassulására.
2021.09.07. Kalas Vivien
Kép: La Tribune