Emmanuel Macron francia köztársasági elnök 2021. december 13-án Budapestre látogatott, ahol találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint a Visegrádi Négyek vezetőivel. Miért különlegesek ezek a találkozók európai politikai szempontból?
Francia államfők nem mindennap fordulnak elő Magyarországon, ezért a mindenkori francia elnök budapesti látogatása önmagában jelentős diplomáciai esemény. Magyarországon utoljára 2007-ben járt francia elnök Nicolas Sarkozy személyében, így egy hasonló elnöki látogatás előmozdítása azóta is mindegyik francia és magyar nagykövet számára fontos célkitűzés lehetett. Ugyanakkor tény, hogy a magyar miniszterelnök és a francia elnök az Európai Tanács ülésein is találkoznak egymással, így a budapesti látogatás nemcsak a közvetlen magas szintű eszmecsere miatt fontos, hanem szimbolikus jelentőséggel is bír.
Az időzítés szempontjából érdekes, hogy a találkozóra a 2022 tavaszi francia elnökválasztási és magyarországi országgyűlési választási kampányokhoz közeli időpontban került sor úgy, hogy a két vezető egymás politikai riválisának számít az európai színtéren. A 2019-es európai parlamenti választási kampányban mindkét fél részéről születtek olyan nyilatkozatok, amelyekben kölcsönösen egymást jelölték meg politikai ellenfelekként. A francia elnök 2021. december 9-i uniós soros elnökségi sajtótájékoztatóján, közvetlenül budapesti látogatása előtt is megismételte ezt a minősítést, Orbán Viktort „európai partnernek”, de egyúttal „politikai ellenfélnek” nevezte. A december 13-i látogatás alkalmával rendezett előzetes közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor miniszterelnök a francia enciklopédistákra utalva frappánsan jegyezte meg, hogy a franciák mindig is jók voltak definíciók alkotásában, így ő elfogadja azt a meghatározást, amellyel a francia elnök jellemzi egymáshoz való viszonyukat. A jövő tavasszal szinte egy időben megrendezésre kerülő nemzeti voksolásokon más országokban, más választók előtt zajlik majd a megmérettetés, mégis mindkét vezető szempontjából fontos, hogyan végez saját hazájában a másik. A tét az, hogy jövő tavasszal ki, milyen választási támogatással a háta mögött térhet vissza az európai politikai színtérre, illetve távozni kényszerül-e valamelyikük az Európai Tanácsból. A budapesti találkozó emiatt értékelhető úgy is, hogy a két rivális a közelgő nagy csata előtt, amelyet saját hazájukban vívnak majd meg, még egyszer személyesen farkasszemet nézett egymással.
Ugyanakkor kérdésként merülhet fel, hogy valóban kibékíthetetlenek-e az európai politikai ellentétek a francia és a magyar vezetők, valamint szélesebb értelemben a francia és a V4-es politikai álláspontok között. A felvetés már csak azért is jogos, mert a magyar-francia bilaterális megbeszélés előtt tartott közös sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök és a francia elnök is a tisztelet hangján fordult egymáshoz és több olyan pontot is igyekeztek előre megjelölni, amelyben hasonló álláspontot képviselnek: európai védelmi ipari fejlesztések, űrprogramok, energiabiztonság, mezőgazdaság, digitalizáció, stb. Sőt Macron elnök még az Európát napjainkig megosztó migráció témájában is hangsúlyozta a magyarok és közép-európaiak által évek óta folyamatosan képviselt külső határvédelmi szempontok jelentőségét. A francia elnök és a visegrádi négyek miniszterelnökei által közösen tartott sajtótájékoztatón szintén a közös pontokon volt a hangsúly. A vezetők kiemelték párbeszédre való nyitottságukat, a francia elnök pedig elismerte, hogy a különböző európai országok különböző történelmi, kulturális és társadalmi adottságokkal rendelkeznek, amelyeket tiszteletben kell tartani. Az is elhangzott, hogy nem kívánnak egymás belpolitikai ügyeibe beavatkozni. Ez korábban magától értetődő alapvetés volt, az elmúlt években eldurvult európai uniós közhangulatban azonban már kuriózumnak számít, ha egy nyugat-európai politikus nem foglal állást magyar belpolitikai kérdésekben. A december 13-i találkozó után született nyilatkozatokból is egyértelművé vált, hogy Magyarország és a V4-ek Franciaország hasznos szövetségesei lehetnek olyan pragmatikus kérdésekben, mint az atomenergia melletti kiállás. Lehetséges-e azonban Európa jövőjét tekintve általánosabb kompromisszum is az „ellenfelek” között?
Magyarország az Európai Unió részéről az elmúlt évtizedben sorozatos politikai támadásokat kapott, ami miatt hazánk távolságtartó az európai politikával kapcsolatban. Macron elnök ezzel szemben az EU himnuszaként szolgáló öröm ódára vonult be 2017-es elnöki beiktatási ceremóniáján, ezzel is szimbolizálva európai uniós elkötelezettségét. Korai beszédeiben az egyre szorosabb Európai Unió dinamikus megújítására tett ígéretet. A francia elnökválasztások után tapasztalható lendület azonban csakhamar lankadni kezdett. A francia elnök európai politikai ambíciói terén várakozásra kényszerült, hiányzott ugyanis az EU-ban klasszikusan meghatározó francia-német tengely másik fele: Németországban 2017 őszén választásokat tartottak, és csak hat hónappal később, 2018 tavaszán alakult meg az új kormány. Mire érdemben működni kezdhetett volna a „francia-német páros”, a francia belpolitikában állt be fordulat: Franciaországban polgárháborúra emlékeztető helyzet alakult ki, az elnöknek hosszú hónapokig tartó, véres rendőri összecsapásokkal járó utcai tüntetésekkel kellett szembenéznie. Mindeközben kiderült, hogy Angela Merkel újraválasztása ellenére a német politika is veszített stabilitásából. A kancellár szokatlan módon, a kormányalakítást követően bejelentette, hogy utolsó ciklusát tölti, és nem vállalja a CDU pártelnöki tisztségét. Mindez a német oldalt bizonytalanná, a francia-német tengelyt gyengévé tette. A német-francia uniós szekér féltengelyen döcögött tovább, Macron elnök ugyan próbálkozott néhány nagyobb ívű Európa-beszéddel, de ezek nyomán érdemi európai reformdinamika nem alakult ki. 2021 tavaszán elindult végül az Európa jövőjéről szóló konferencia, ami eddig Franciaországban és Németországban is közepes lángon égett, ugyanis a vezetők figyelmét érzékelhetően más prioritások kötötték le. Mára pedig elrepült több, mint négy év, és Merkel kancellár utolsó mandátuma is véget ért.
Hagyományosan úgy tartják, hogy a francia-német európai párosban a németek képviselik a valós gazdasági erőt, míg a franciák adják a politikai víziót. A közelmúltbeli német politikai fejlemények alapján azonban úgy tűnik, ez a hagyományos felállás megváltozóban van. A 2021-es németországi választások következtében Németországban olyan balliberális-zöld kormánykoalíció került hatalomra, amely a kormánykoalíciós szerződésben rögzítette, hogy az Európai Uniót föderális állammá kell alakítani. Ezzel az egyértelmű, radikális politikai állásfoglalással nem sok tér maradt a franciáknak az Európai politikai víziókat tekintve, hiszen a német javaslatnál erősebb, merészebb kijelentés aligha képzelhető el Európával kapcsolatban. Macron elnök számos területen szintén több Európát vizionáló, a föderalizmust sejtetető, de azt ki nem mondó beszédei ezután súlyukat veszítik. A francia-német tengelyben újabb egyensúlytalanság állt be: ezúttal a francia fél európai szerepe vált bizonytalanná, hiszen már nemcsak a gazdasági erőt, a politikai víziót sem Franciaország szolgáltatja Európának.
A német vezetéssel kialakítandó európai föderális állam ráadásul a franciákban is rossz érzéseket kelthet. Clément Beaune francia EU-ügyi államtitkár októberben, Budapesten a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott beszédében még azt hangsúlyozta, hogy bár sok szempontból szorosabb európai együttműködésre van szükség, a föderális állam létrehozása nem cél. Ez egyértelmű ellentmondásban áll azzal a politikával, amelyet Németország a közelmúltban meghirdetett. Ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy Emmanuel Macron nyíltan ellentmondana Németországnak ebben a kérdésben, megkockáztatva, hogy a végén Európa-ellenesnek titulálják.
A német föderalista projekt antitézisként a Magyarország és a V4-ek által képviselt, az európai országok békés, szabad együttműködésére építő Nemzetek Európája jelenik meg. A sokszor euroszkeptikusnak bélyegzett magyar kormány eddig is azt hangoztatta, hogy nem az Európai Uniót, hanem annak föderális Európai Egyesült Államokká való átalakítását ellenzi. A német deklarációt követően még egyértelműbb, hogy Magyarország eddig sem képzeletbeli veszélytől óvott, hanem az Unióban már zajló folyamatokkal szemben szólalt fel.
A franciáknak ebben a felállásban, amennyiben nem szeretnének Németország mögé másodhegedűsnek beállni, járható út lehet, ha a különböző, föderális és nemzeti szuverenista Európa-víziók közötti egyensúly megteremtésére törekednek. Az élénken kirajzolódó ellentmondások, tézisek és antitézisek között Franciaország alkothatná meg a szintézist. Ez azonban azt is feltételezi, hogy Emmanuel Macronnak a nyugati fősodortól eltérő álláspontokra is nyitottnak kell lennie. Talán ez is a magyarázata annak, hogy Emmanuel Macron a nyugat-európai média által nem várt nyitottságot mutatott Magyarország és a V4 miniszterelnökeivel folytatott tanácskozásai során.
2021.12.14. Gát Ákos Bence
Kép: ITM