Bizottsági kísérlet a zöld átállás vonzóvá tételére

A 2019. december elsején hivatalba lépett új Európai Bizottság ötéves időszakának legfontosabb prioritásaként kezeli a zöld átállás kérdését. A jogi környezet formálása és a technológiaváltás gyakorlati előkészületei mellett immár tavaly óta a stratégia szellemi hátországát is erősíteni kívánják egy új kezdeményezéssel. Az Új Európai Bauhaus díjakat idén fogják másodszor átadni azoknak a kreatív kezdeményezéseknek és projekteknek, amelyek a zöld átállás értékrendjét jelenítik meg az építészettől az oktatásig a mindennapi élet legkülönbözőbb területein. Tavaly német, olasz és spanyol cégek és vállalkozások taroltak a díjkiosztón. Az idei díjakra a nevezési határidő február 28-án zárul. Így idén akár még magyar projektek is részesülhetnek az elismerésben.

Az Új Európai Bauhaus kezdeményezésének története Ursula von der Leyen 2020-as az Európai Unió állapotáról szóló beszédére nyúlik vissza. Az Európai Bizottság elnöke ekkor, a zöld átállást biztosító eszközök között emelte ki az Új Európai Bauhaust, amelynek jövőbeni hivatása, hogy a zöld átállásnak és a fenntarthatóságnak esztétikát és stílust adjon. Megfogalmazása szerint a kezdeményezés olyan közös alkotóteret hozna létre, ahol „építészek, művészek, diákok, mérnökök és dizájnerek együtt dolgozva válthatják valóra e célokat.”

Egy évvel a beszéd elhangzása után, 2021 szeptemberében a Bizottság kommunikációt adott ki, amelyben meghatározta az Új Európai Bauhaus kereteit, főbb alapelveit és irányait. A kommunikáció a kezdeményezés alapértékeként három egymástól el nem választható értéket nevezett meg: a fenntarthatóságot, az esztétikát és a befogadó jelleget. A száz évvel ezelőtti Bauhaus mozgalom forradalmi újító szellemét megcélozva az utódok azt a feladatot szabták meg maguknak, hogy az ökológiai fordulat szellemi támogatásaként újrafogalmazzák korunk emberének viszonyát a környezetéhez, illetve saját közösségeihez. Újra megerősítik a természetes környezethez való viszont és olyan kezdeményezésekkel élnek, amelyek erősítik az összetartozás tudatát.

A törekvések gyakorlati jelentőségűvé tételét szolgálta a tény, hogy a kommunikáció elfogadását követő napon első alkalommal ki is osztották az Új Európai Bauhaus díjat tíz kategóriában. A kezdeményezés filozófiájának megfelelően a kategóriák tematikája valóban széleskörű, felölelve az építészeti technológiáktól a településrészek rehabilitációján keresztül az oktatási innovációig számos területet.

A kategóriánként 30.000 eurós díjak célja nem csak az alkotók motiválása. Legalább ennyire fontos, hogy a díjak révén az Európai Bizottság az egész zöld átállásnak akar egyfajta saját esztétikai világot és kultúrát teremteni. Ebből adódóan a díjak révén egy közösségépítési folyamatot is elindított a Bizottság, amelynek célja, hogy Európa-szerte megtalálják azokat az alkotókat és közösségeket, amelyek szintén elkötelezettek a zöld átállás értékei mellett.

Idén február 28-án zárul a második alkalommal odaítélendő Új Európai Bauhaus díjak nevezési határideje. Tavaly kínzóan hiányoztak a közép-európai résztvevők a díjkiosztó gálán. Csak remélni tudjuk, hogy a második alkalommal már több lehetőség jut nekik is.

2022.01.27. Dr. Navracsics Tibor

A bejegyzés letölthető PDF formátumban.

Kép: EIT Food