Támogatás Romániának elnevezésű gazdasági és szociális mentőcsomagot dolgozott ki a román kormány, hogy ellensúlyozza a világjárvány és az orosz-ukrán háború okozta drágulásokat. A közel 3,5 milliárd eurós intézkedéscsomag a rászoruló lakosságon – nyugdíjasokon, gyermekes családokon, alacsony jövedelmű alkalmazottakon – és a vállalkozásokon segít. A támogatások több mint fele uniós, kisebb hányada költségvetési forrás.
A hárompárti nagykoalíció vezetői által elfogadott mentőcsomag nagyobb tételei közül 300 millió eurót szánnak az áremelkedések kompenzálására, 200 milliót gazdasági befektetések ösztönzésére, 60 milliót a teherfuvarozó és személyszállító társaságok támogatására, 40 milliót a mezőgazdasági termékek belföldi feldolgozásának finanszírozására. Az intézkedéscsomag a lakosság több mint fele számára nyújt valamilyen védelmet az áremelkedésekkel szemben. A tavalyi év harmadik hónapjához képest az élelmiszerek 11,2, a földgáz 46,49, az üzemanyag pedig 34,16 százalékkal drágult, ezért azonnali intézkedésekre volt szükség.
Kelemen Hunor a mentőcsomag kidolgozásában részt vevő RMDSZ vezetője elmondta, hogy a háború következtében létrejövő gazdasági válság idején elsőként azokra kell vigyázni, akik a leginkább kiszolgáltatottak: a rászoruló, elesett emberekre. Ezért Románia Kormánya azonnali intézkedéseket vezet be a minimálbér emelésére, a többgyermekes és az egyszülős családok megsegítésére, az étkezési utalványok értékének növelésére, a kisnyugdíjasok és a fogyatékkal élők támogatására. Ennek része, hogy kéthavonta étkezési utalványokat biztosítanak az alapélelmiszerekre 50 euró értékben. Havi 30 eurós értékű utalványt biztosítanak a szociális ösztöndíjas diákoknak élelmiszerek, tanszerek és ruházat vásárlására. Az országos minimálbér jelenleg 515 euró, amelyet a munkáltató májustól 40 euróval adómentesen emelhet. 6 euróval nő az étkezési utalványok értéke, és megduplázzák az étkezésre szánt napi pénzösszeget a kórházi ellátásban és az időseket ellátó rendszerben.
Ugyanakkor az Ukrajna elleni háború kihat Románia gazdaságára is, nehéz helyzetbe kerülhetnek a kis- és középvállalkozások, de veszélybe kerülhetnek a nagyberuházások is. Ezért a kormány fontos intézkedéseket vezet be a válság megfékezésére. A támogatásból a kkv-k, a nagy befektetők, a fuvarozók is részesülnek, az RMDSZ javaslatára pedig a folyamatban lévő állami beruházások sem állnak le.
300 millió euró támogatást biztosítanak az árak növekedésének kompenzációjára. 400 ezer euró támogatás jut azoknak a kkv-knak, amelyeknek a közüzemi költségeik 15 százalékkal megemelkedtek. 200 millió euró támogatást nyújtanak a romániai gazdaság szempontjából fontos befektetéseknek. Állami támogatást biztosítanak az 1 millió eurót meghaladó beruházások ösztönzésére. Ugynakkor segítünk az üzemanyag-áremelkedés által sújtott cégeknek is. 60 millió eurós üzemanyagpótlékot biztosítanak a teherfuvarozó, személyszállító és disztribúciós cégeknek, 4000 vállalkozást érintve ezzel. Rendkívül fontos, hogy a már elkezdett munkák ne álljanak le! Ezért a folyamatban lévő közberuházások szerződéseit módosítják az építkezési alapanyagok, a munkadíj, a szállítás árnövekedésének függvényében. A folyamatban lévő közberuházások folytatását és befejezését 2022-ben több mint 1 milliárd euróval támogatják. Az intézkedéscsomag része, hogy a román kormány év végéig biztosítja a fizetés 75 százalékát a kényszerszabadságon lévőknek. A Kurzarbeit-program keretében pedig a munkáltatók csökkenthetik a munkaórák számát, a hiányzó összeget állami támogatással pótolják.
A Támogatás Romániának elnevezésű gazdasági mentőcsomag keretében összesen 300 millió euró jut a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozásoknak. Az összeget az Európai Projektek és Beruházások Minisztériuma a Versenyképességi Operatív Program keretében biztosítja. A mezőgazdaságban tevékenykedő kis- és középvállalkozásoknak szánt mikrotámogatások összértéke 50 millió euró, míg a forgótőkére szánt támogatás összértéke 250 millió euró. A rendelettervezet szerint ezekből az állami támogatásokból a KKV-k, mikrovállalkozások, engedélyezett természetes személyek, egyéni vállalkozások, társult mezőgazdasági szövetkezetek, mezőgazdasági szövetkezetek, termelői csoportok és szervezetek, illetve családi vállalkozások részesülhetnek.
Az intézkedéscsomag a gazdaság támogatása mellett biztosítja a társadalmi kohéziót és a generációk közötti szolidaritást. Szakértők szerint a gazdasági válság az elkövetkező időszakban tovább mélyülhet, ezért határozott és átfogó intézkedéscsomagokra van szükség, azonnal érvénybe lépő, illetve közép- és hosszú távra is szóló támogatásra, mind a vállalkozói szférának, mind a rászoruló lakosságnak.
2022.05.09. Hegedüs Csilla