Románia 180 millió euróval támogatja az épített örökség védelmét és közösségi terek építését

Mi, erdélyi magyarok úgy gondolunk épített örökségünkre, kultúránkra, mint kézzelfogható jeleire mindannak, amit Erdélyben az elmúlt ezer évben teremtettünk. 

Nemcsak a múltunkat jelentik, hisz templomainkat nap mint nap használjuk, és büszkén mutatjuk meg kastélyainkat, várainkat, hagyományos falvainkat a hozzánk látogatóknak. Éppen ezért  jelentik a jövőnket is, mert ha jó gazdái vagyunk épített örökségünknek, és jó vendéglátói a hozzánk látogató turistáknak, akkor értékeink hasznosítása jövedelmet és új munkahelyeket is teremt. 

Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően 180 millió eurót fektetnek be épített örökségünk felújításába, és szép, új közösségi kulturális terek létrehozásába. 180 millió eurót még soha nem fektetett be Románia abba, hogy az ország különleges, egyedi épített örökségét restaurálja és bemutassa nemcsak itthon, hanem szerte Európában, így sok turistát csalogatva ide, ami újabb munkahelyek létrehozását jelenti. A szerződéseket aláírták, kezdődhet a munka! 

Ebből a pénzből egyrészt 12 turisztikai útvonalat hoznak létre, és ezeken az útvonalakon épületeket is restaurálnak. Másrészt olyan kulturális tereket építenek, amelyekre már régen szüksége volt közösségeinknek. 

Ennek a támogatásnak köszönhetően fog megújulni a kastélyok útján a Vajdahunyadi vár, a gernyeszegi Teleki kastély,  a zsibói Béldy-kastély, a sepsikőröspataki Kálnoky-kastély, , és a maroshévízi Urmánczy-kastély.

A várak útján például restaurálják a torockószentgyörgyi várat, és  folytatják a nagyváradi vár felújítását.

A kúriák útján háromszéki, Bihar, Kolozs és Szatmár megyei kúriákat újítanak fel.

Sikerült a Szent László utat is bevonni a támogatottak közé, háromszéki és udvarhelyszéki templomok mellett a szentjobbi apátságot és a Bihari földvárat is felújítják.  

Emellett országszerte 150 falusi hagyományos portát is restaurálnak, mert az a cél, hogy a turisták ne csak a városokba, hanem a falvakba is ellátogassanak. 8-8 házat újítanak fel Torockószentgyörgyön, Etéden, Csíkszentgyörgyön, Uzonban és Körösfőn. 

De a turizmus céljait szolgálja a római castrumok, a gasztronómia, a moldvai kolostorok, a fatemplomok útja, és az összes többi útvonal is. 

A turisztikai útvonalak mellett Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön két nagy és fontos beruházást finanszíroznak. Két csodálatos közösségi térről van szó, amelyek nemcsak a turistákat csalogatják, hanem mindannyiunknak a kikapcsolódást, feltöltődést jelentik majd. Szatmárnémetiben a kényszeriparosítás múzeumát, Sepsiszentgyörgyön pedig a kommunizmus rémtetteinek múzeumát hozzák létre. Ezek nem porosodó tárgyakkal teli épületek lesznek, hanem a virtuális valóság bevonásával , interaktív módon mutatják majd be múltunknak ezt a szeletét. Mindkét projekt megálmodói neves építészek és designerek, így Erdély nem csak két új múzeummal, de két csodálatos épülettel, kulturális térrel is gazdagodik. 

Az örökségünk megőrzéséért végzett munkának az lesz az eredménye, hogy közösségünk számára fontos épületek újulnak meg. Ez az első, kézenfekvő haszna. Nem omladozó, elhagyott épületek, hanem jó gazdára valló, értékeinket méltó módon bemutató műemlékek lesznek. Jó lesz közöttük élni. De a felújítás mellett itthon és külföldön is népszerűsítik ezeket az épületeket, azért, hogy minél többen tudjanak róluk, és minél többen látogassák is őket. Így fejlesztik a helyi turizmust, és új munkahelyeket hoznak létre, főleg a fiataloknak. 

A 12 kulturális útvonalat 2024 tavaszán nyitják meg, a felújításokat pedig 2026 nyaráig kell elvégezni. 

A végére még egy jó hír: a programot folytatják, november közepén jelenik meg az újabb pályázati kiírás, ahol további kastélyok, kúriák, várak, hagyományos falusi házak felújítására lehet majd pályázni.

2022.11.02. Hegedüs Csilla