2026 januárjától Pesztericz-Kalas Vivien lett az Európa Stratégia Kutatóintézet új vezetője. Intézetvezetői munkája során kiemelt célja az intézet szakmai profiljának további erősítése, valamint az elméleti és gyakorlati szempontból is releváns, nemzetközi kitekintésű kutatások támogatása.
Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte: 2021-ben szerzett diplomát politikatudomány mesterszakon, majd ugyanebben az évben megkezdte doktori tanulmányait az ELTE ÁJK Politikatudományi Doktori Iskolában, ahol 2026 januárjában sikeresen megvédte doktori disszertációját.
2020 januárja óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének kutatója. Kutatási területei közé tartozik az uniós intézményrendszer működése, az Európai Tanács és a kormányközi konferenciák döntéshozatali folyamata, az uniós oktatáspolitika, valamint az Európai Unió migrációs politikája.
Kutatói tevékenysége mellett oktatási tapasztalattal is rendelkezik: 2022 és 2024 között az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében Összehasonlító politika szemináriumot, valamint Európai belpolitika előadást tartott, 2022 óta pedig óraadóként Társadalomismeretet és EU integrációs ismereteket oktat a Budapesti Metropolitan Egyetem Társadalomtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Intézetében. Több magyar és angol nyelvű tanulmány szerzője.