Gyakornoki Program

Miről szól a program?

Az Európa Stratégia Kutatóintézet pályázatot ír ki egy fő számára 3 hónap időtartamú gyakornoki pozícióra. A program célja, hogy hozzájáruljon a tudományos utánpótlás neveléshez, segítse a hallgatók kutatói pályába való betekintését.

Kinek szól a program?

Az EUSTRAT gyakornoki programra azon hallgatók jelentkezhetnek, akik részt vesznek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem valamely graduális képzésén. A program végeztével a gyakornok a szakmai gyakorlatról szóló igazolásban részesül. 

Mit nyújt a program?

A hallgató a szakmai gyakorlat során a Kutatóintézet munkájába nyer betekintést, részt vesz az intézeti értekezleteken, emellett publikációs és tudományos kiadvány szerkesztési feladatokat is ellát. Az Intézet kutatói, mint szakmai mentorok segítségével, mélyebben megismerkedik az Európai Unió szakpolitikáival. Az Intézet szintén segítséget nyújt a gyakornok számára TDK, illetve szakdolgozattal kapcsolatos konzultációban.

A gyakornoki munka végzéséhez az Intézetnek eszközök biztosítására nincs lehetősége, azonban a gyakornok számára biztosít irodai helyet a Ludovika főépületében előre meghatározott napokon. A gyakornok munkarendje az oktatási órarendhez rugalmasan igazítható, a személyes jelenlét és a távmunka összehangolásával.

 

A gyakornok munkájáért nem részesül díjazásban.

Program időtartama: 2026. február 16. – 2026. május 10.

 

Hogyan lehet jelentkezni?

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet: Európa Startégia Kutatóintézet Gyakornoki Program jelentkezés

 

A pályázathoz benyújtandó dokumentumok:

  • részletes szakmai önéletrajz;

  • minimum 10 000 karakter terjedelmű esszé vagy tanulmány. (Elfogadható korábban egyetemi kurzusra vagy TDK-ra készített írás is.)

A pályázat elbírálása során az uniós szakpolitikai érdeklődés, az idegennyelvtudás és a közéleti tevékenységekben való részvétel előnyt jelent.

 

Jelentkezési határidő: 2026. február 8. 23.59

A személyes interjúkra 2026. február 9.-12. között kerül sor.

Döntés várható határideje: 2026. február 13. 

A pályázók a döntésről elektronikus úton értesülnek.

Bővebb tájékoztatás: Taraczkozi.Anna@uni-nke.hu