Egyre nagyobb számokat fogalmaznak meg az uniós intézmények azzal kapcsolatban, hogy mennyivel csökkenjen 2030-ra a szén-dioxid kibocsátás. Áll mindezek mögött egy megvalósítható terv, vagy csupán elkötelezettségüket akarják ilyen módon kifejezni?
Október 15-én és 16-án találkoznak ismét az uniós állam- és kormányfők, hogy a közösség egészét érintő kérdésekről egyeztessenek. Az Európai Tanács soron következő ülésén a klímaváltozás, illetve a folyamat lassítása lesz az egyik olyan téma, amellyel kapcsolatban a politikai vezetők áttekintik az eddig hozott intézkedéseket és véleményt formálnak az Európai Bizottság legújabb javaslatáról, a 2030-ra elérendő klímacélokról.
A jelenség az utóbbi néhány évben került ismét a releváns pártok és politikusok érdeklődésének homlokterébe a világ szinte valamennyi pontján, majd ezt követően az egyes társadalmak felől is elvárások fogalmazódtak meg a döntéshozók irányába, hogy tegyenek lépéseket a klímaváltozás mérséklése érdekében. A 2019-es európai parlamenti választás eredményeiben vissza is tükröződött a prioritások megváltozása, ugyanis a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport növelni tudta tagjainak számát az előző ciklushoz képest.
Mindezekre reflektálva Ursula von der Leyen bizottsági elnökjelölti meghallgatásán fontos szerepet tulajdonított a fenntarthatóságnak és a környezetvédelemnek, mely következtében ígéretet tett egy európai zöld megállapodás kidolgozására. Az Európai Bizottság a megalakulását követően eleget is tett ennek, és 2019 decemberében ismertették erre vonatkozó javaslatukat, 2020 márciusára pedig kidolgoztak egy klímatörvényt, amellyel jogszabályi keretek közé kívánták átültetni a zöld megállapodásban megfogalmazott célkitűzéseket. Visszacsatolva a már 2018-ban megfogalmazott irányokhoz, elvárásként határozták meg, hogy 2050-re valamennyi tagállam klímasemleges legyen, vagyis, hogy egyensúlyba kerüljön a légkörbe kerülő és a légkörből kivont szén-dioxid. Ennek megvalósítása érdekében a biztosok újragondolták az üvegházhatást okozó gázoknak azt a 40 százalékos csökkenését, mely 2030-ra történő elérésében még 2014-ben állapodtak meg az uniós vezetők. A von der Leyen vezette Bizottság ennél merészebb célt, legalább 50 százalékos csökkenést irányzott elő az 1990-es kibocsátási szinthez képest, mely arány ideális esetben megközelítheti az 55 százalékot is.
A koronavírus-járvány néhány hónapra háttérbe szorította az ez irányú törekvéseket, a Bizottság elnöke azonban szeptemberben, az Európai Unió állapotáról szóló beszédében újból előtérbe helyezte a klímavédelmet, és a testület saját, korábbi javaslatát felülírva, minimum 55 százalékos csökkenéssel kapcsolatos elvárást fogalmazott meg 2030-ra. Az Európai Parlament tárgyalási pozíciója kialakításakor még ennél is nagyobbat álmodott, a képviselők, az 1990-es szintnél 60 százalékkal kevesebb mennyiségű üvegházhatású gázt szeretnének mérni a légkörben egy évtized múlva.
Más politikai döntésekhez hasonlóan, ez sem csupán egy dimenzióban, például a tisztább levegőben, vagy éppen az ózonlyuk méretének csökkenésében éreztetné hatását, hanem számos más szférában is komoly változtatásokat követel meg az európai országoktól. A kormányoknak felül kell vizsgálniuk az eddigi gyakorlatukat akár az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés, akár a szociálpolitika területén, és a kitűzött célokhoz alkalmazkodva kell ezeken módosítani, amely azonban az egyének szintjén nem feltétlenül válik mindenki maradéktalan megelégedésére.
Ezen megfontolásokból három nemzet - Magyarország, Lengyelország és Csehország - kezdettől fogva fenntartásokkal élt a törekvésekkel szemben. Nem a klímaváltozás problémáját vonták kétségbe, csupán arra világítottak rá, hogy a döntés gazdasági hatásait eddig még nem mérte fel az Európai Unió, továbbá felhívták a figyelmet arra is, hogy az átállás költségei a kelet-közép-európai államok számára túlságosan megterhelőek lennének, így a kevésbé tehetős tagok részére anyagi támogatást remélnek az EU-tól.
Nem megkérdőjelezve azt, hogy az elgondolás, mi szerint csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, lassítva ezzel a klímaváltozást, alapjaiban valóban fontos, az európai politikusoknak mégis érdemes lenne számolniuk a körülményekkel, melyek akár az egyes nemzeteket, akár a világpolitikai folyamatokat jellemzik. Az uniós intézmények részéről a saját maguk és egymás túllicitálása az átgondolatlanság érzetét keltheti a különböző szereplőkben, amennyiben pedig túl ambiciózus célt tűz ki maga elé az Európai Unió, az megvalósulatlansága esetén komoly presztízsveszteséget fog okozni neki.
2020.10.13. Kalas Vivien
Kép: Sustainable Development