„Ez egy boldog nap”, 2021 Digitális Közgyűlés Lisszabonban

2021. június 1-jén és 2-án az Európai Bizottság az Európai Unió Tanácsának portugál elnökségével együttműködésben adott otthont a Digitális Közgyűlésnek, amelynek programjait idén az Európa Digitális Évtizedét övező diskurzusoknak szentelték.  Az esemény középpontjában ennek megfelelően a Digitális Évtized 2030-ig szóló uniós célkitűzései, valamint az új, 7,5 milliárd eurós finanszírozási kerettel bíró Digitális Európa Program áll.

Az eseményen több tagállam minisztere, az Európai Parlament és a Bizottság, valamint a magánszektor és a civil társadalom képviselői vettek részt, megvitatva a Bizottság digitális évtizedéről szóló közleményében felvázolt területeket és a 2030-ig kitűzött célokat. A digitális fejlődés előmozdításának fő területei a Digitális Iránytű pólusainak megfelelően a digitális készségek, a vállalkozások digitális átalakulása, a nagy sebességű konnektivitás, a biztonságos és fenntartható digitális infrastruktúra fejlesztése, valamint a közszolgáltatások digitális átállása jelenti. Mindezt teszik úgy, hogy az európai értékek és jogok érvényesülése az online világban is ugyanolyan módon biztosíthatók legyenek, mint a személyes térben. A narratíva továbbra is változatlan, az Európai Unió arra törekszik, hogy reziliens és digitálisan szuverén kontinenssé váljon, a Digitális Európa Program támogatásával. Az erről szóló diskurzusra azért van szükség, mert Európa Digitális Évtizedének sikerességéhez erősebb digitális nemzetközi kapcsolatokat kell kötnie a kontinensnek elsősorban az Egyesült Államokkal, különösen a Transzatlanti Kereskedelmi és Technológiai Tanácson keresztül, de a Portói Csúcson bemutatott indiai konnektivitási megállapodás is a nemzetközi kapcsolatok erősítését szolgálja.

A Digitális Közgyűlésen három meghatározó bejelentés látott napvilágot, az EllaLink tengeralatti adatátjáró kábel hivatalos üzembe helyezése, a Digitális Demokráciáról szóló Lisszaboni Nyilatkozat értékeinek bemutatása, valamint az uniós digitális COVID igazolványok használatának bevezetése.

A Digitális Közgyűlés első napján Európa digitális átalakulás felé vezető útját vizsgálták meg 2030-ig, a Bizottság által előterjesztett digitális iránytű nyilatkozatban foglalt elképzelések alapján. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismertette a digitális jogok és a digitális évtized alapelveinek közös intézményközi nyilatkozatának előkészületeit. A Közgyűlés második napja a Digitális Európa Programra épülve két csatornán folyt párhuzamosan, kevésbé politikai, sokkal inkább gyakorlati vitáknak nyújtott teret. A Program 7,5 milliárd euró összeggel erősíti Európa digitális szuverenitását a szuperszámítástechnika, a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság és a magas szintű digitális készségek fejlesztésével. A rendezvény ideje alatt az ipar és az üzleti világ- főként a kis- és középvállalkozások (kkv-k) és a start-upok- képviselői, valamint a kormányzati szervek gyakorlatorientált segítséget és tanácsadást kaptak a Digitális Európa Program használatához.

I. Ellalink

Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Portugália a nemzeti digitális programjában is nagy hangsúlyt helyez az összekapcsolódásra. A Digitális Közgyűlés első napján a „digitális országutat” az Ellalink projektet ceremoniális körülmények között avatták fel,  amelyet az EU a BELLA programon keresztül alapított, annak szárazföldi csatlakozási pontjain létrehozva több adatközpontot (Sines Tech) és laboratóriumot (EllaLink Geo Lab).

Az EllaLink egy optikai tengeralattjáró kábel, amely összeköti az európai és dél-amerikai kontinenseket. Az első közvetlen, nagy kapacitású adatkapcsolat Európa és Latin-Amerika között meghatározza a következő 25 év digitális gazdaságát, emellett a kutatás és az oktatás adatcseréjének és feldolgozásának támogatását célozza. Az EU a legnagyobb befektető a BELLA programban, 26,5 millió euróval járult hozzá a megvalósulásához, míg a latin-amerikai nemzeti kutatási és oktatási hálózatok, valamint a brazil kormány további forrásokat biztosítottak.

A kábel a Digitális Európa Napon március 19-én aláírt Európai Adatátjárókról Szóló Nyilatkozat első megvalósulása. A tengeralatti kábelrendszerek egyébként 1850 óta gyarapodnak az óceánok mélyén, jelenleg 428 aktív kábel létezik és 1245 szárazföldi kábelállomás. Az Ellalink szárazföldi kábelállomás nevét Portugália tengerpartján stílusosan Vasco De Gama után kapta. A tengeralatti adatátjárók közvetlen, széleskörű és megbízható csatlakozást jelentenek Európa és Latin Amerika között. A kábelek másodpercenként több száz terrabyte adat áramlását támogatják 5000 méter mélyen.

Az Ellalink vezérigazgatója elmondta, hogy tíz éve fejlesztik a projektet, és egy igazi nemzetek közötti együttműködésről beszélhetünk. Továbbá a jövőben, a nemzetközi adatkapcsolatok megerősítésén túl adatközpontok kialakítását vizionálta szerte a világon, miközben a 6000 kilométeres kábelhálózat a szolgáltatások és áruk szélesebb skáláját, illetve a felhasználás meggyorsítását növeli. Az EllaLink kábelek gyártója és üzembe helyezője a Nokia.

II. Lisszaboni Nyilatkozat

A digitális jogokról szóló nyilatkozat és a digitális évtized elvei olyan kötelezettségvállalásokat tartalmaznak, mint például a kiváló minőségű csatlakozáshoz való hozzáférés biztosítása Európa-szerte, a digitális készségek népszerűsítése minden polgár számára, valamint a tisztességes online világ megkülönböztetés nélküli kiépítése. A széleskörű társadalmi vita érdekében a nyilvános konzultáció 2021. szeptember 2-ig tart, amelynek eredménye az intézményközi nyilatkozatra vonatkozó javaslatba épülnek be. A Lisszaboni Nyilatkozat bemutatása a Digitális Közgyűlés, és Európa Digitális Évtizedének fontos pillanata, amely a digitális jogok és irányelvek kimunkálásának alapjául szolgál. Ursula Von der Leyen beszédében a Digitális Iránytű európai vizeken való tájékozódáshoz nyújtott segítségének metaforájával vezette fel, hogy a hajózáshoz nemcsak egy iránytűre, de egy tervre is szükség van. Ezeket a terveket a Lisszaboni Nyilatkozatban lefektetett elvek mentén szükséges kialakítani. A Bizottság elnöke a hamarosan közzétett, a digitális személyazonosításról szóló kezdeményezéséről is szót ejtett, amely az online felhasználók védelmét és a szolgáltatások megbízhatóságát garantálja. Az Európai Unió digitális ambíciói közül kiemelte az internethez való hozzáférhetőséget, a biztonságos online teret, a digitális készségek elsajátításához való jogot, valamint a gyermekek online védelmét. Ezek az ambíciók vezetik a jogalkotókat is a digitális környezet biztonságossá tételében. Ursula von Der Leyen megemlítette továbbá a pár hete bemutatott, a világon egyedülálló Mesterséges Intelligencia keretrendszert, amely a technológia átfogó európai szabályozásának kidolgozásában nyújt segítséget.  Végül az emberközpontú digitális átalakulás mellett tette le a voksát a politikus. Az ENSZ főtitkára is elismerését fejezte ki a Lisszaboni Nyilatkozat felé, kiemelve, hogy számítanak Európára az emberközpontú digitális átalakulás irányításában.

III. Az Európai Unió COVID Igazolványa

A Bizottság elnöke beszédében kitért a digitális COVID igazolványok bevezetésére is, amelynek használatára mostantól megnyílik a lehetőség, miután huszonkét tagállam letesztelte, amely jó példa az európai értékeket érvényre juttató digitális eszközökre, hiszen az uniós COVID-kártya a személyes adatok védelmét garantálja, emellett az inkluzivitás is előtérbe kerül, hiszen nem csak oltottsággal, de korábbi vírusfertőzésből származó természetes védettséggel is megszerezhető, online és papír alapú igazolásként is, amelynek egy éves lejárati ideje van.

Azon tagállamok, amelyek már letesztelték az igazolvány rendszerét, annak ellenére, hogy az uniós rendelet július 1-jétől lép hatályba, most egy hónappal korábban, önkéntes alapon kezdhetik meg annak használatát. Június elsejétől már hét tagállam - Bulgária, Csehország, Dánia, Németország, Görögország, Horvátország és Lengyelország - döntött úgy, hogy csatlakozik az igazolványrendszerhez, és megkezdték az első uniós tanúsítványok kiadását, míg egyes országok úgy döntöttek, hogy csak akkor indítják el az EU digitális COVID tanúsítványok üzemét, ha a funkciókat országszerte telepítették. Az erről szóló országlista és tájékoztatás folyamatosan frissül.

Az Európai Unió digitális átmenetet emberközpontúként ismeri el, a készségekhez és képzésekhez a hozzáférhetőség, inkluzivitás, konnektivitás, joghoz kötöttség értékei felé irányítja a digitális iránytű vezérelte európai hajót. 

2021.06.03. Pató Viktória Lilla

Kép: A képek az online Digitális Közgyűlésről, valamint az Európai Parlament multimédia centeréből származnak.