Az orosz-ukrán konfliktus hatása a visegrádi együttműködésre

2022. február 24-én az orosz csapatok támadást indítottak Ukrajna ellen. A legrosszabb forgatókönyv érvényesült, a teljeskörű katonai invázió. Az EU külügyminiszterei átfogó szankciós csomagot fogadtak el Oroszországgal szemben. A konfliktusnak a kelet-közép-európai régió politikájára, illetve a visegrádi együttműködésre is jelentős hatással van. Milyen álláspontot képviseltek az egyes V4 államok a konfliktus eszkalálódása során, hogyan érinti a háború a visegrádi országokat és miként van ez hatással a térségi együttműködésre?

Bár a kelet-ukrajnai konfliktus 2014 óta napirenden van, az év eleje óta pedig folyamatosan fokozódott a feszültség Oroszország és Ukrajna között, a hazai szakértők többsége kevés esélyt adtak egy ilyen teljeskörű invázió megvalósulására. Február 24-én ez mégis megtörtént. A konfliktus különösen jelentősen érinti a kelet-közép-európai régiót és a visegrádi együttműködés államait, hiszen ez az övezet a katonai konfliktus határvidéke, így nem csupán a potenciális menekült áradat, de a mindenkori orosz fenyegetettséggel szembeni egységes NATO fellépés szükségessége és a keleti hatérvidék megerősítése is érintetté teszi a régió államait a krízisben. Ezen felül az orosz megszállásra adott szankciók is rendkívüli mértékben befolyásolják ezen államok mindennapi működését és gazdasági helyzetét.

A konfliktus eszkalálódása a visegrádi együttműködés belső kohézióját is érintette. Az elmúlt években és hónapokban a V4 országok közül Lengyelország, Szlovákia és Csehország a külpolitikai retorika tekintetében határozottan oroszellenes – és ezzel párhuzamosan feltétlenül ukránbarát – álláspontot képviselt, hasonlóan az EU tagállamainak többségéhez és az Egyesült Államokhoz. A magyar álláspont azonban ennél árnyaltabb volt, egészen a katonai offenzíva megkezdéséig.

Csehország vezetése az elmúlt időszakban határozottan kiállt Ukrajna mellett, és általánosságban Oroszország kapcsán többször kemény hangot ütött meg, különösen azok után, hogy 2021 áprilisában felmerült a megalapozott gyanú, hogy az oroszoknak részük volt a 2014-ben a vrbeticei lőszeraktárban történt robbanásokban, ami után Prága 18 orosz diplomatát utasított ki. A cseh külpolitika ezen irányvonalán az oroszbarát államfő, Miloš Zeman sem tudott változtatni. Ezen felül, ahogyan erről korábban írtunk, a júliustól az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét ellátó új cseh kormány nagyobb figyelmet szentel a nyugat-európai kapcsolatok mélyítésére és az európai politikai fősodorhoz való közeledésre. Ehhez szorosan kapcsolódik Ukrajna aktív támogatása a konfliktusban Oroszországgal szemben. Petr Fiala cseh miniszterelnök éppen a szakadár területek orosz elismerése előtt egy nappal, február 20-án azt nyilatkozta a CT24 közszolgálati hírtelevízióban, hogy Európa egy lépésre van a háborútól.

Szlovákia hasonló külpolitikai irányvonalat képvisel a konfliktus kapcsán. Ez különösen igaz a személyes meggyőződésében is markánsan atlantista Ivan Korcok vezette szlovák külügyre. Az erőteljes nyugati orientáció – és ezen lojalitás látványos demonstrálása – a mindenkori szlovák kormányok sajátja, annak ellenére, hogy a szlovák lakosság számottevő része erősen oroszbarát, amit az is jól szemléltet, hogy a szlovákok jelentős része a mostani orosz-ukrán konfliktus elmérgesedésében is elsősorban a NATO-t tartja felelősnek. A Szlovákia és az Egyesült Államok közti védelmi együttműködési egyezményről (DCA) szóló szerződés is rendkívül heves politikai vitákat váltott ki az országban, amely során számos politikai szereplő és a lakosság jelentős része is Oroszország mellett foglalt állást. Ez azonban nem befolyásolta sem a korábbi, sem pedig a mostani szlovák kormány elkötelezetten nyugatias és amerikabarát irányvonalát. Az orosz agresszió különös módon durva magyarellenes hangoknak is teret adott. A kormánypárti OĽaNO képviselője, Andrej Stančík az országban uralkodó oroszpárti hangulat kapcsán a magyar megszállás veszélyével fenyegetett: „Putyin kijelentette, Ukrajna mindig orosz volt, és sok szlovák tapsolt neki. Akkor is tapsolni fognak, ha Magyarország vezetője jelenti ki, hogy Szlovákia mindig magyar volt?”

Lengyelország történelmi okokból fakadóan is a visegrádi csoport legkarakteresebben oroszellenes politikát folytató állama. Ez a mostani konfliktus esetében is világosan látszik. A háború kitöréséig az Oroszországgal kapcsolatos viszony a legszembetűnőbb eltérés volt Varsó és Budapest politikájában, ez pedig hatással volt a Magyarországgal fenntartott szoros politikai együttműködésre is. A lengyel külügyminiszter-helyettes, Marcin Przydacz 2022. február 10-én, a Gazeta.pl hírportál élő podcastjában nehezményezte a magyar kormány Oroszországgal kapcsolatos politikáját, a lengyel–magyar együttműködést az uniós politikával szemben pedig taktikai szövetségként jellemezte. Az európai viszonylatban is jelentősnek számító The Polish Institute of International Affairs jelentése szerint az Oroszországot semleges gazdasági partnernek tekintő budapesti álláspont szembemegy Lengyelország, a V4, a NATO és az EU érdekeivel. Ehhez hasonlóan a lengyel elektronikus sajtó – politikai oldaltól függetlenül – lengyel szempontból negatívan értékelte Orbán Viktor moszkvai útját.

Magyarország az orosz katonai invázió kezdetéig a tárgyalás és békés megállapodás szükségességét, a kölcsönös előnyökön és tiszteleten alapuló együttműködés fontosságát hangsúlyozta Oroszország kapcsán. Ezt az elvi megközelítést volt hivatott szolgálni Orbán Viktor miniszterelnök moszkvai látogatása. Magyarország ráadásul 2017 óta folyamatosan vitában áll Ukrajnával a nemzeti kisebbségek, így a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak csorbítása miatt. 

Egyértelmű változást a magyar kormány kommunikációjában a szakadár köztársaságok Oroszország által történő elismerése, illetve az ezt követő orosz invázió hozott. Ezzel Budapest is egyértelműen jelét adta, hogy bár elkötelezett a diplomáciai megoldás mellett, a Kreml egy vörös vonalat lépett át a háború megindításával. Az orosz katonai inváziót Budapest – a többi visegrádi országhoz hasonlóan – határozottan elítélte. Orbán Viktor miniszterelnök továbbá biztosította az Európai Tanács elnökét, hogy Magyarország részese lesz a közös uniós fellépésnek, valamint Zelenszkij ukrán elnököt is, hogy Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása mellett, és támogatni fogja az uniós szankciókat Oroszországgal szemben. Ezt a magyar miniszterelnök később is megerősítette, azt ígérve, hogy semmilyen Oroszország ellen irányuló uniós szankciót nem fog blokkolni. Így például Magyarország is támogatja Oroszországot levágását a SWIFT nemzetközi fizetési hálózatról, amelyről Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is  beszámolt a Twitteren.

A háború kitörése tehát újra egységet teremtett a visegrádi csoporton belül, azonban Ukrajna segítésének mértékét és módjait illetően továbbra is mutatkoznak különbségek Magyarország és a többi V4 állam között. Csehország és Lengyelország már a háború kitörése előtt is juttatott hadianyagot Ukrajnába – előbbi lőszert és egészségügyi eszközöket ajándékozott, utóbbi légvédelmi rakétarendszerekkel is támogatta Ukrajnát. Ukrajna fegyverekkel és lőszerrel való ellátása Csehország és Lengyelország részéről a háború kitörése után is folytatódott. Szlovákia ehhez hasonlóan humanitárius segéllyel és lőszerrel támogatta keleti szomszédját. Bár a humanitárius segítségnyújtásból Magyarország is kiveszi a részét, Orbán Viktor miniszterelnök leszögezte, hogy Magyarország – az ukrán kormány kérése ellenére – nem küldd fegyvereket Ukrajnába, és hogy Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból.

Az orosz politikával kapcsolatos korábbi eltérő megközelítés egyéb térségi együttműködéseknek is teret adott. Mind a csehek, mind a szlovákok markánsan konfrontatívabb hangot ütnek meg Oroszországgal szemben, mint korábban, és igyekeztek látványosan kifejezni elköteleződésüket a Nyugat mellett. Ezt szolgálta a Slavkovi Hármak (Ausztria, Csehország, Szlovákia – „S3”) közös szolidaritási látogatása is Kijevben. Ahogyan erre Navracsics Tibor felhívja a figyelmet, az orosz-ukrán válság továbbá új életet lehelt a már halódó Weimari Hármak (Franciaország, Németország, Lengyelország – „W3”) együttműködésébe, amely potenciálisan szintén nem jó hír a V4 számára.

Az Oroszországgal kapcsolatos viszony az eddigi legnagyobb töréspontnak bizonyult a visegrádiak együttműködésében. A V4-en belüli megosztottság kapcsán Szijjártó Péter külügyminiszter korábban elmondta: „a visegrádi csoport sosem arról szólt, hogy mindig mindenben mindenkinek egyet kell értenie. Sőt, az ereje részben abban áll, hogy tudjuk és elismerjük, mindig voltak, vannak és lesznek olyan kérdések, amelyekben másként fogunk gondolkozni. Ahogy eddig sem feszítették szét a véleménykülönbségek a visegrádi kereteket, úgy ezentúl sem fogják.” Korábban a jogállamiság kérdésében is látszott a megosztottság; Csehország és Szlovákia az eddigiekben és várhatóan a jövőben sem nyújt majd segítő kezet Magyarországnak és Lengyelországnak a jogállamisági vitákban. Ezen felül a V4 szövetségen belül más témák kapcsán is merültek fel komoly viták a partnerek között; gondoljunk csak a cseh-lengyel vitára a határmenti bányászat kapcsán, vagy a magyar-szlovák feszültségekre.

Az egyes kérdésekkel kapcsolatos eltérő álláspont a térségi együttműködések esetében természetes, és ez éppen arra sarkallja a külpolitikai döntéshozókat, hogy a visegrádi együttműködést valódi természete alapján ítéljék meg. A visegrádi szövetség kellően laza ahhoz, hogy egy ilyen nézetkülönbség szétfeszítse, mert a részes államoknak mindig is érdekükben áll majd az együttműködés azokban a kérdésekben, ahol az kölcsönös előnyökkel jár. Azonban a V4 mint térségi együttműködés nem kizárólagos, a partnerek számára vannak alternatív térségi kooperációs formák az egyes kérdések kezelésére.

Bár a háború kitörése nagyrészt újra egységet teremtett a visegrádi csoporton belül, az eszkalálódás során képviselt eltérő megközelítés negatívan hatott a csoport kohéziójára. Ez nyilvánvalóan nem segítette a partnerség további mélyítését, továbbá erősítette azt az értelmezést is, miszerint a V4 egy olyan szövetség, amely bár lehetőséget ad a szoros együttműködésre azokban kérdésekben, ahol a sajátos közép-európai szempontok megjelenítése mindegyik szereplő számára előnyös, átfogóan egyelőre nem alkalmas a térség képviseletére sem a nemzetközi, sem az uniós nagypolitikában.

2022.02.28. Dr. Tárnok Balázs

Kép: Flickr.com