„Egy új korszak elején járunk az igazságosság eszméjének történetében”

Szardínián, Sassariban került megrendezésre a European Forum for Restorative Justice (EFRJ) éves konferenciája 2022. június 23-25. között 345 résztvevővel a világ 41 országából az Európai Bizottság Jogérvényesülés programjának támogatásával. 

A konferenciát az olasz igazságügyi miniszter, Marta Cartabia nyitotta meg a címben szereplő mondattal: „egy új korszak elején járunk az igazságosság eszméjének történetében”. A miniszter asszony kiemelte az EFRJ európai és nemzetközi szintű munkájának jelentőségét, valamint kitért az Olaszországban végzett jelentős munkára a helyreállító igazságszolgáltatás területén: megemlítette a büntetőügyekben alkalmazott resztoratív módszerek szabályozását, valamint a nemzetközi szinten is számottevő velencei nyilatkozatot, a bűnmegelőzésről szóló kiotói nyilatkozatot, az áldozatok jogairól szóló uniós stratégiát és az áldozatok jogairól szóló irányelv folyamatban lévő felülvizsgálatát is (korábban erről itt írtunk). Marta Cartabia a helyreállító igazságszolgáltatással kapcsolatos saját tapasztalatairól is mesélt, hogy ő hogyan látja a helyreállító igazságszolgáltatást, mint „az általunk keresett igazságszolgáltatás gyakorlatát”, valamint „béke és igazságosság, egy igazságos békéből született békés igazságszolgáltatás".

A három napos konferencia során 5 plenáris előadáson és 70 workshopon vehettek részt a résztvevők olyan témakörökben, mint a helyreállító igazságszolgáltatás alkalmazási lehetőségei a radikalizmus területén, illetve a szexuális bűncselekmények során, valamint az online mediációs ülések kihívásai, nehézségei és előnyei. A konferencia utolsó napján 5 különböző program közül lehetett választani, melyek mind a helyi szardíniai resztoratív módszerek bemutatása köré épültek. Az egyik ilyen választható program a Nuchis börtön, valamint az első olasz resztoratív város, Tempio Pausania meglátogatása volt. A Nuchis börtön egy magas biztonsági fokozatú börtön, mely a szervezett bűnözéshez kapcsolódó fogvatartottaknak ad otthont 2012 óta az elsősorban Szícilia, Calabria és Campania térségből származó bűnelkövetőknek. A mai napig jelen lévő maffia kultusz okán a börtön megépülése a helyi közösség nagy ellenállását váltotta ki a kezdeti időszakban. Ezen konfliktus feloldására resztoratív konferenciákat szerveztek a város vezetése, a helyi közösség, valamint a börtön vezetése és a fogvatartottak különböző szereplőivel. A program sikerességét mutatja, hogy a börtön Tempio Pausania város részeként létezik, a fogvatartottak a közösség szerves tagjai. Számos program és lehetőség van a fogvatartottaknak a közösségbe való visszailleszkedésre, reintegrálódásra. A fogvatartottak nagy többsége komoly bűncselekmények elkövetése okán 25 éves (életfogytiglani) büntetését tölti, azonban néhányuk számára a jövőben ott lebeg a szabadulás lehetősége és azt hiszem mindannyian egy olyan világban szeretnénk élni, ahol a szabadult fogvatartottak éveken át resztoratív módszerekkel tanulnak a felelősségvállalásról, a bűncselekmények áldozatokra és környezetünkre mért következményeiről, valamint a megfelelő konfliktuskezelésről. 

2022.07.06. Schmidt Laura

Kép: European Forum for Restorative Justice