Határkerítés és kvóta - milyen irányba halad az uniós migrációs politika?

A februári uniós csúcs egyik témája a migráció volt. A felek célként tűzték ki az illegális bevándorlás visszaszorítását, az Európai Unió területére lépők számának csökkentését. A már Unióban lévő bevándorlókkal kapcsolatos kölcsönös felelősségvállalásról, annak formáiról azonban ez alkalommal sem egyeztek meg.

A február 9-ei Európai Tanács ülés egyik legfontosabb napirendi pontja az orosz-ukrán háború és a gazdasági helyzet mellett az utóbbi időszakban háttérbe szorulni tűnő migráció volt. Az uniós állam- és kormányfők egynapos tanácskozásukon megállapodtak, hogy szorosabb kooperációt alakítanak ki a kibocsátó- és a tranzitországokkal annak érdekében, hogy az illegálisan Európába igyekvőket már útjuk legelején sikerüljön megállítani, mindemellett hatékonyabbá tennék a visszaküldéseket, fokoznák a külső határok védelmét, valamint továbbhaladnának az új migrációs és menekültügyi paktum elfogadásához vezető úton. Az immár közel tíz éve éles vitákat kiváltó kérdésben, hogy miként csökkentsék az úgynevezett frontországokra nehezedő migrációs nyomást, azonban a feleknek továbbra sem sikerült egyezségre jutniuk.

 

A hatályos uniós migrációs és menekültügyi politika, és hiányosságai

Az uniós migrációs és menekültügyi politika egyik legnagyobb problémája a kezdetek óta az, hogy nincsen egy átfogó, egységes szabályrendszer. Mind a mai napig két európai egyezmény jelenti a közös migrációs – legyen szó menekültekről, vagy gazdasági bevándorlókról – politika alapját. A 2008-ban hatályba lépett migrációs és menekültügyi paktum alappilléreit a kölcsönös felelősségvállalás és szolidaritás képezi, amelynek érdekében a tagországok prioritásként fogalmazták meg az illegális bevándorlás visszaszorítását, a jogszerűtlenül az Unió területére jutó emberek hazájukba történő visszatelepítését, a külső határok védelmének megerősítését, a kibocsátó államokkal való együttműködést, továbbá egy közös menekültügyi rendszer kialakítását.

A másik egyezmény, amely a tagállamok ezen a területen történő kooperációjának keretéül szolgál a dublini rendelet (Dublin III). Az eredeti szabályozást a politikai vezetők 1990-ben fogadták el, azóta két ízben is módosították, legutoljára 2013-ban. Az egyezmény a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel kapcsolatos eljárási szabályokat tartalmazza. A dublini rendelet kimondja, hogy a menedékjogért folyamadók kérelmét annak a nemzetnek kell elbírálnia, amelynek területén a bevándorló először lépett az Európai Unióba (első ország elve).

Ezen egyezmények tehát az egymás iránti szolidaritást csupán, mint előtérben tartandó szemléletet rögzítik, jogszabályi kötelezettséget nem kapcsolnak hozzá, az Unió külső határán elhelyezkedő tagországokat - így például Görögországot, Ciprust, Olaszországot, Máltát, vagy éppen Spanyolországot - magukra hagyják a menedékkérőkkel kapcsolatos feladatok ellátásában. E problémák a dublini rendelet eddigi utolsó reformját követően rövid időn – egy-két éven – belül kiütköztek, amikor is 2014-ben először Olaszországnak, majd 2015-től az EU más államainak is, megnövekedett migrációs nyomással kellett szembenézniük az Afrikából, illetve a Közel-Keletről, leginkább illegális úton érkezők miatt. A frontországok a tömeges bevándorlás okán közös, uniós megoldást sürgettek a kérelmek elbírálására vonatkozóan. Ez nem csak, hogy nem született meg, de a fentebb felsorolt államoknak az úgynevezett „dublini transzfereket” is vissza kellett fogadniuk. Ez a kifejezés azokat az embereket jelöli, akiket más uniós nemzet küldött vissza – a dublini rendelet értelmében – abba az országba, ahol először léptek az Unió területére. Ezen transzferek száma 2021-ben összesen 27 114 fő volt.

 

Uniós kezdeményezések

Az Európai Unió, érezvén, hogy valóban közösen kellene kezelni a felmerülő problémát, több megoldási javaslatot is kidolgozott az elmúlt mintegy nyolc esztendő során. 2015-ben az Olaszországban és Görögországban lévő bevándorlók egy részének szétosztásáról döntöttek a tagállamok között, mely azonban kivívta több nemzet – például Magyarország és Szlovákia – ellenállását.

2020 szeptemberében az Európai Bizottság (EB) bemutatta az új migrációs és menekültügyi paktumról szóló javaslatát. Az EB felgyorsítaná a menedékkérelmek elbírálását azáltal, hogy már az Unió külső határain – de az EU-n belül – megkezdődne az illegálisan érkezők átvilágítása. Egy másik fontos reformja lenne az uniós migrációs politikának a rugalmas szolidaritás elvének, és annak részeként a szolidaritási mechanizmus bevezetése. Ha egy állam életbe lépteti ezt a mechanizmust, akkor a Bizottság a GDP- és népességarányokat figyelembe véve meghatározza, mely nemzetnek hány személyről kell gondoskodnia. Az EB tehát megőrizte javaslatában a kötelező kvótákat, a 2015-ös tanácsi határozathoz képest viszont különbség, hogy ez alkalommal egy tagország a befogadást kiválthatja a menekültstátuszra nem jogosultak visszaküldésével. Amennyiben ezt nem sikerül a megszabott határidőn belül teljesítenie, úgy köteles átvenni bevándorlókat a rá eső kvóta alapján. A Bizottság ezen javaslata ugyanakkor a tagországok közötti megosztottság okán, mindmáig nem került elfogadásra.

Pozitívabb fogadtatásra talált, és el is fogadták a politikusok tavaly nyáron az önkéntes szolidaritási mechanizmus bevezetéséről szóló francia javaslatot, melynek célja a frontországokra nehezedő migrációs nyomás enyhítése. Ebben a tagállamokra van bízva, hogy szeretnének-e részt vállalni benne, vagy inkább kimaradnának, továbbá, ha részt is vesznek benne, eldönthetik, hogy milyen formában teszik azt. Lehetőségük van bevándorlók befogadására és kérelmük elbírálására – kötelező kvóta meghatározása nélkül –, vagy anyagi támogatás nyújtására a külső határokon fekvő nemzetek számára. Franciaország eredeti célkitűzése az volt, hogy évente legalább tízezer főt vállaljanak át mások Görögországtól, Ciprustól, Olaszországtól, Máltától, illetve Spanyolországtól, az Európai Bizottság féléves jelentése alapján viszont még távol van ennek elérése. 2022. decemberig csupán Olaszország, és mindössze kétszázhét személyt tudott ennek keretében más uniós államba küldeni.

Mindeközben a tavalyi évben hatvannégy százalékkal növekedett az Európai Unióban az illegális határátlépők száma az azt megelőző esztendőhöz képest, egyúttal 2016 óta 2022-ben érkezett a legtöbb bevándorló az Unió területére.

 

Tagállami megosztottság

Mindezek fényében nem meglepő, hogy az Európai Tanács ülésre készülve széleskörű egyetértés volt az uniós intézmények között a határvédelem megerősítése és az illegális bevándorlással szembeni fokozottabb fellépés, és a visszatelepítések felgyorsítása tekintetében. A pontos megvalósítással kapcsolatban viszont már kirajzolódtak az ellentétek. Míg az Európai Parlament hagyományosan jobboldalhoz sorolt frakciói, a tagállamok közül pedig Ausztria, Olaszország, Bulgária, Magyarország, Görögország azon a véleményen voltak, hogy fizikai akadályra, határkerítésre is szükség van, melynek felépítéséhez az Európai Unió nyújtson támogatást, addig az Európai Bizottság következetesen elutasította mindkét feltevést.

Egy másik kérdésben ennél is élesebb törésvonal húzódik a nemzetek között, ez pedig a bevándorlók szétosztásának ügye. Láthattuk, hogy valamennyi uniós kezdeményezés e két területre, a szigorúbb külső határellenőrzésére és a frontországok mentesítésére irányult. Értelemszerűen a déli államok, amelyek területére érkeznek az emberek, és amelyeknek a feladata lenne a jelenlegi rendszerben valamennyi menedékkérelem elbírálása, a kötelező kvóta bevezetését sürgetik. Őket támogatva, az Európai Bizottság is egy ilyen mechanizmus bevezetését látná szívesen. Más politikai vezetők – például a V4-ek és Ausztria – viszont ellenérzésüket fejezik ki e megoldás iránt, és megőriznék a dublini rendszert.

 

Hogyan alakulhat az uniós migrációs politika jövője?

Az Európai Tanács, február 10-én, hajnalban elfogadott következtetéséből az tűnik ki, hogy az Európai Unióban a korábbinál nagyobb figyelmet szentelnének a bevándorlók származási országukban való tartásának, de legalábbis az Unió területének védelmének. Míg előbbivel összefüggésben konkrét intézkedésekről nem határoztak az állam- és kormányfők, addig utóbbival kapcsolatban jelentős előrelépésnek lehet tekinteni, hogy felszólították a Bizottságot, nyújtson anyagi támogatást tagországainak a határvédelmi infrastruktúrára. Noha külön nem emelték ki a határkerítést, az mégis belefoglalható ezen kategóriába, így több nemzet is elégedetten állhatott fel a tárgyalóasztal mellől. 

A másik, nagyobb vitákat kiváltó ügyben, a szolidaritás és módjának kérdésében viszont nem jutottak előbbre a felek. Ezzel mindkét oldal elégedetlen lehet, a kvótákat támogatók azért, mert nem vezették be, a szétosztást ellenzők pedig azért, mert a jövőben sem lehetnek nyugodtak, hiszen továbbra is napirenden marad a téma.

Összességében a legutóbbi uniós csúcstalálkozó nyomán érdemi változásra nem lehet számítani az uniós migrációs politikában.

2023.02.14. Kalas Vivien

Kép: European Parliament